Így alakítják át az egészségügyet

Heteken belül elfogadhatja a kormány az alapellátás megerősítéséről szóló javaslatot.

Mindenki azt szeretné, hogy a magyar egészségügy átalakuljon, és ehhez meg kell határozni az ágazat struktúráját, tevékenységét - erről beszélt az emberi erőforrások minisztere a Medicina konferencián, amelyről részletesen az infostart.hu számolt be.

A kormány elé kerül az alapellátással kapcsolatos előterjesztés
A kormány elé kerül az alapellátással kapcsolatos előterjesztés

Kásler Miklós elmondta, ezek miatt is készültek el az öt nagy betegségcsoportban a népegészségügyi programok a prevenciótól a rehabilitációig, és ha ezeket a programokat egymásra rakjuk, kiépül a magyar ellátórendszer struktúrája.

A sereghajtók között a magyar egészségügy - részletek !

Ha az öt nemzeti program megvan, akkor tudnak a finanszírozáson módosítani - emelte ki. Kásler Miklós azt mondta: heteken belül a kormány elé kerül az alapellátással kapcsolatos előterjesztés.

Kifejtette: a több szakvizsgával rendelkező háziorvosokat hagyni kell, hogy végzettségüknek megfelelően is tevékenykedjenek. A rendelőkbe gépeket és műszereket kell telepíteni, és hagyni, hogy az ott dolgozó orvos szakvizsgájának megfelelően ezeket használja - a többi között ezeket is tartalmazza az alapellátás fejlesztéséről szóló tervezet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!