Húsz dekát abból a kék tablettából!?

Gyógyszereket sokféle forrásból be lehet szerezni, de vajon mit kell ezekről tudni? Hol érdemes vásárolni, és hol nem?

Patika

A legmegbízhatóbb hely, ahonnan a gyógyszereinket megvásárolhatjuk, az a gyógyszertár. A patikában vásárolt gyógyszerek szigorú, megbízható, bármikor ellenőrizhető és dokumentálható úton jutnak el a gyógyszergyártól akár az ország legkisebb gyógyszertáráig. A gyártási szám alapján követhető minden egyes gyógyszerdoboz útja.

Mindenkinek van a lakhelye vagy a munkahelye közelében egy számára kedves és könnyen elérhető patika, ahová rendszeresen visszajár a havi gyógyszereiért, vagy épp az aktuálisan szükséges medicináért.

Ezen a helyen szakértő, egyetemet végzett gyógyszerészek állnak a rendelkezésünkre, hogy minden kérdésünkre választ adjanak. Sokszor szükségünk is lehet az információra, például ha új gyógyszert ír fel az orvos, vagy ha az állandó gyógyszer mellett mást akarunk szedni, legyen az akár egy egyszerű vitaminkészítmény. A gyógyszerek között ugyanis sokszor lépnek fel kölcsönhatások, vagyis módosíthatják egymás hatását. Ennek következtében bármelyik véglet előfordulhat, mind túladagolás, mind hatástalanság áldozatai is lehetünk a megfelelő felvilágosítás hiányában.

Sok patikában már elérhetőek olyan szolgáltatások is, melyek segítségével a páciensek könnyebben nyomon követhetik egészségi állapotuk alakulását. Például a vércukorszint mérés, vérzsírszintmérés, vérnyomásmérés mind egyszerű kis vizsgálatok, melyek miatt már nem kell sorban állni az orvosnál.

Internet

Az egyes internetes gyógyszertáraknak változó lehet a termékpalettája, egyesek csak a vény nélküli és egyéb patikában kapható termékeket árusítják, míg mások a vényre kapható orvosságokat is elérhetővé teszik számunkra. Ehhez azonban el kell küldeni nekik a vényt postán vagy más úton, és csak ezután szállítják ki azokat a termékeket.

A fizetési mód is többféle lehet, választhatnak a vásárlók az átutalás, a bankkártyás, az egészségkártyás fizetés és az utánvétel között. A gyógyszerek kiszállítási ideje szintén árusító helyenként változó lehet, ugyanígy a kiszállítási ár is, bár általában magasabb összegű rendelés esetén árengedményt vagy ingyenes kiszállítást szoktak vállalni.

A netpatikák veszélyei

Az internet számos látható és láthatatlan veszélyt hordoz magában. Ilyen ingoványos terület például az internetes vásárlás , mert sarkalatos kérdés a termékek minősége, és ez különösen fontos a gyógyszerek esetében.

Az öngyógyszerelésnek ez a formája azért is aggályos lehet, ugyanis felbomlik az orvos-gyógyszerész-beteg kapcsolatrendszer, a személyes találkozás, a tájékoztatás. Másrészről nincs garancia arra sem, hogy a megrendelt készítmény nem hamisított-e. A hamis készítmény kifejezés vonatkozhat márkára vagy hatóanyagra, vény köteles, vény nélküli és gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítményekre egyaránt.

Az internetes gyógyszervásárlás számos veszélyt rejt magában (Fotó: Europress)

Ezen készítmények tartalmazhatnak az egészségre ártalmatlan, de akár mérgező hatóanyagokat is. Nem becsülhetjük le annak a kockázatát sem, hogy hamis gyógyszer kerüljön ilyen úton a fogyasztókhoz. Egyes felmérések világviszonylatban körülbelül 10 százalékra teszik a hamisított gyógyszerek arányát. A legérintettebb terület Afrika és Délkelet-Ázsia, de mára alig akad olyan ország, ahol ne fordulnának elő gyógyszerekkel való visszaélések. Sok hatóanyagot magas ára vagy nagy kereslete miatt hamisítanak.

A gyógyszerészek nem tudnak felelősséget vállalni a gyógyszertáron kívüli vásárlásért, ahol a gyógyszerhez jutást nem a gyógyszerész szaktudása biztosítja. Az eddigiekből is látszik, hogy mennyire körültekintően kell megválasztanunk azt a helyet, ahonnan rendelni szeretnénk.

Drogériák, benzinkutak, szupermarketek

Az említett üzletekben manapság már nem csak a gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású termékeket például vitaminokat kaphatunk, hanem a vény nélkül, gyógyszertáron kívül forgalmazható gyógyszereket is megvehetjük, például egyes láz- és fájdalomcsillapítókat. Körültekintőnek kell lennünk, ha ezeken a helyeken vásárolunk, ugyanis itt nincs megfelelő szakmai háttér.

Piacok

Sajnos manapság egyre gyakrabban hallani, hogy piacokon és aluljárókban árulják a gyógyszereket . Biztosak lehetünk abban, hogy ezek a gyógyszerek törvénytelen úton kerültek oda, ezért a saját érdekünkben ne vásároljunk kétes eredetű orvosságot. Ezek a szerek vagy hamisítványok, vagy pedig olyan kizárólag vényre kapható szerek, melyekre nagy lehet a kereslet, például nyugtatók, altatók.

A gyógyszerek minősége nagyon fontos tényező, melyet magunk nem tudunk megítélni, ezért fontos, hogy csakis megbízható forrásból szerezzük azt be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!