Holtan talált betege miatt adott ki közleményt az ajkai kórház

Holtan találták meg a napokban azt a férfit, aki zavart állapotban, egy szál pólóban sétált ki az ajkai kórházból. Az intézmény vizsgálatot indított az ügyben, véleményük szerint senki sem hibázott.

Csütörtökön holtan találtak egy férfit Ajka külterületén. Az 59 éves férfit az Ajkai Magyar Imre Kórház traumatológián ápolták, onnan sétált ki szerda délután – tudta meg korábban a 24.hu.

A férfi egy hete esett el és került kórházba, ahol a hozzátartozók elmondása szerint koponyasérüléssel diagnosztizálták. Testvére lapunknak azt mondta, amikor szerdán délelőtt meglátogatta, zavart volt. Nem sokkal később, miután testvére már hazament, a koponyasérült férfi pólóban, papucsban, branüllel a karjában, kórházi azonosító szalaggal a csuklóján kisétált a traumatológiáról és a kórházból is. Később a rendőrség is keesni kezdte, végül a testvére talált rá egy bozótos területen, de már nem élt.

A kórház aztán azt közölte, hogy "január 22-én az egyik, intézményünk traumatológia osztályán fekvő beteg az osztályt önkényesen elhagyta. A személyzet a beteg távozását észlelte, erről tájékoztatta a megjelölt hozzátartozót, valamint a protokollnak megfelelően értesítette a rendőrséget is, akik mindent megtettek a páciens felkutatásának érdekében."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!