A központnak azonnal jeleztem rádión, hogy ezen a környéken, lakótelep lévén, sok család van, de családi ház egy se, a bejelentő ragaszkodott hozzá, hogy családi ház előtt vár minket. Tisztáztuk újra a kerületet, az utcát, a házszámot. Minden stimmelt. De se szülő nő, se hozzátartozó. Csak metsző, hajnali hideg december közepén. Elkezdtünk villogni, és sokak örömére szirénázni, hátha meghallja a bejelentő a mentőt. Nem hallotta. Tanácstalanul vártunk a gépkocsi-vezető bajtárssal, azon tűnődve, vajon hol várhat ránk a vajúdó asszony. Rövid időn belül újra hívott minket a diszpécser, ekkor már remegő hangon. Mint kiderült, a bejelentő és családja pár napja költözött el a Kossuth Lajos utcából (ahol mi vártunk), csak annyira ideges volt, hogy véletlenül a régi címét adta meg a mentőknek.
Ebben az esetben szerencsére nem okozott fennakadást a tévesen bemondott cím, gond nélkül beértünk a várandós nővel a kórházba. De mégsem hagyott nyugodni az a gondolat, mi történik akkor, ha egy újraélesztéshez kellett volna mennünk? Ez a mintegy 10 perc, ami eltelt, mire megtudtuk a valós címet, egy újraélesztésnél végzetes következményekkel járhatott volna.
Válaszoljunk minden kérdésre
Amikor mentőt hívunk, általában azt nem jókedvünkben tesszük. Ha igen, akkor hagyjuk abba, mert nem vicces. A 104-es hívószám túloldalán a kollégák pontosan tudják, hogy a bejelentők idegesek, zavartak, általában olyan helyzetben vannak, amely már kívül esik a komfortzónájukon. És erre ők fel is vannak készülve. De ők is tehetetlenek, ha a bejelentő nem tudja, hol van, vagy ha nem tudja elmondani, mi történt, és nem tud érdemi választ adni a feltett kérdésekre.
A diszpécserek által feltett kérdések azt szolgálják, hogy minél hamarabb, az adott bejelentés súlyosságának megfelelő segítséget küldjenek. Ez lehet akár szóbeli megnyugtatás, vagy javaslat arra, hogy vegyenek be lázcsillapítót, esetleg kiküldik az orvosi ügyeletet, vagy küldenek megfelelő mentőt.
Így leszünk jó bejelentők!
Éppen ezért amikor a mentőket hívjuk, a következők lépésekre mindenképpen érdemes odafigyelni.
Mielőtt tárcsázzuk a 104-et (vagy közben) győződjünk meg róla, hogy el tudjuk mondani, hol vagyunk? Nem elég annyi, hogy a kisboltnál, vagy a sarkon. Nagy segítség lehet az utca, a házszám, az emelet, az ajtó, a kapucsengő vagy kapukód is.
A diszpécser minden kérdésére válaszoljunk! Ne sürgessük, és ne veszekedjünk vele! A kérdéseket ne vitassuk, nem véletlenül kérdezik. A felesleges agresszióval időt veszítünk, és a végén a beteg issza meg a levét.
Amíg a diszpécserrel beszélünk, rá figyeljünk! Ne ekkor foglalkozzunk a beteggel, kivéve, ha ő kér rá, ne ekkor veszekedjünk a családtagjainkkal. Jó döntés, ha a bejelentő félrevonul, így nyugodtabban és hatékonyabban tud beszélni a diszpécserrel.
Ne tegyük le a telefont, amíg a diszpécser el nem köszön. Lehet, hogy megkér minket valamire, például, hogy egy adott testhelyzetbe helyezzük a beteget. Ezeket a kéréseit teljesítsük. Amennyiben újraélesztésre van szükség, a diszpécserek ki vannak képezve arra, hogy telefonon tudjanak bárkit instruálni az eszköz nélküli reanimáció elkezdésére addig, míg meg nem érkezik a segítség.
A telefon azután is maradjon kéznél, miután befejeztük a beszélgetést. Újra hívhatnak minket, ha például nem talál oda a mentőegység. Hangosítsuk fel a készüléket, és lehetőleg azonnal vegyük fel, ha csörög.
Míg várakozunk a mentőre, érdemes akadálymentesíteni a lakást. A kisebb bútorokat, növényeket rakjuk félre, hogy akkor se legyen gond, ha nagyobb méretű felszereléssel érkezik a mentőegység. Nagy segítség, ha a ház előtt vár minket a bejelentő, persze, csak ha a beteg állapota megengedi. Érdemes a kutyát is elzárni, sajnos harapott már meg kollégát olyan kutya, amelyre gazdája azt mondta, hogy "nem bánt."
A szerző mentőápolóként dolgozik.
