A mentők értesítése hozzátartozik a mentés folyamatához. Sajnos előfordulhat, hogy a helyszínen egyedül tartózkodik az elsősegélynyújtó, és nincs segítsége, aki telefonálni tudna vagy értesíthetné a mentőket.

Ma, a mobiltelefonok korában még vidékről, vagy egy földút széléről is köny-nyebben hívhatunk segítséget, mint akár csak néhány évvel korábban.

Az egyedül lévő elsősegélynyújtónak azonban ilyenkor is mérlegelnie kell: mivel segíthet többet a sérültnek? Ha ellátást nyújt, és utána hívják a mentőket, vagy fordítva. Ennek eldöntéséhez természetesen előbb némi információt kell nyerjünk a beteg állapotáról. Ezt követően érdemes a sorrenden gondolkodni. Általános szabály nehezen adható. Nyilván egy súlyos vérzést előbb el kell állítani, a jól légző, de eszméletlen beteget előbb stabil oldalfekvésbe kell fordítani, és utána kell értesíteni a mentőket, hisz ezzel alig vesztünk időt, de megmenthetjük vele a beteg életét.

Újraélesztésnél már nagyobb lehet a probléma, ha egyedül vagyunk. Általános javaslat szerint, ha a klinikai halál baleset vagy vízbefulladás következtében állt be, akkor előbb meg kell kezdeni az újraélesztést, és utána hívni a mentőket, mert az eszköz nélküli újraélesztés ilyenkor igen jó hatékonysággal hoz eredményt.

Ugyanakkor, ha a beteg vélhetően szívbetegség miatt került a klinikai halál állapotába, akkor igazán jó eredmény csak az eszközös újraélesztéstől, pl. defibrillátor (a szívizomzat rángásszerű, kóros összehúzódásait elektromos árammal megszüntető, hordozható készülék) alkalmazásától, gyógyszerektől, stb. várható, így jobb, ha a mentők értesítése mielőbb megtörténik. Természetesen mérlegelni kell azt is, hogy mennyi idő telik el a telefon keresgélésével, a hívással, és eközben nem csúszunk-e ki az egyébként is oly rövid időből, melyen belül még sikerrel kezdhető meg az életmentő beavatkozás.

Természetesen több segélynyújtó esetén könnyebb a helyzet.

A mentők telefonszáma 104. Ez a szám (és a rendőrség, tűzoltóság segélykérő számai is!) a kártyás, pénzes nyilvános telefonokról kártya, érme nélkül is, ingyen hívhatók!

Hasonlóan, ezek a számok a mobiltelefonokról - akár lejárt feltöltőkártyás telefonról is - ingyen hívhatók. A 112-es segélyhívó szám bármely mobilszolgáltatón keresztül, pinkód nélkül is hívható!

Ha már telefonhoz jutottunk, a legfontosabb szabály: ne tegyük le a telefont addig, amíg a szolgálatvezető nem bontja a vonalat. ő minden fontos információra rákérdez, még akkor is, ha netán mi elfelejtettük volna ezeket közölni.

  • Mutatkozzunk be, ha lehet, adjunk meg egy visszahívható telefonszámot.
  • Mondjuk el, hogy pontosan hol van a beteg (a közterület is pontosan behatárolandó)!
  • Ha baleset történt, hány sérült van, milyen jellegű a sérülésük, milyen ellátást kaptak eddig. A mentők kiérkezéséig esetleg még elvégzendő fontos teendőkről is tanácsot kérhetünk telefonon keresztül.
  • Több sérült esetén célszerű megadni, hogy közülük hány a könnyű, a súlyos vagy az életveszélyes, mert ez alapján dönt a szolgálatvezető a kivonuló egységek számáról és felszereltségéről.
  • Ha szükséges, beszéljük meg a szolgálatvezetővel azt is, hogy jól meghatározható ponton valaki várja a mentőket, ha a beteg pl. erdőben, szántóföldön, nehezen megtalálható helyen fekszik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vérnyomás
Megtalálták a magas vérnyomás rejtett okát – Egy vitamin lehet a megoldás a problémára
ágyi poloska
Így néz ki az ágyi poloska csípése – 6 biztos jel, hogy vérszívóval osztozol az ágyadon
halálbüntetés
Így élhette túl kivégzését Christa Pike – Ügyvédei elárulták, milyen most az állapota
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A többnyire szakadozott felhőzet tovább halad délkelet felé, de emellett is legalább néhány órás, délkeleten sok napsütésre van kilátás. Inkább csak az északi és nyugati tájakon fordulhat elő helyenként gyenge eső, zápor. A nyugatiasra forduló szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között alakul, míg késő estére 4 és 13 fok közé hűl le a levegő. Továbbra sem érvényesül fronthatás, a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!
kvíz
Változókorban már nem lehet várandós egy nő. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod kvízünkben! A menopauza minden nőt érint, mégis rengeteg tévhit és félreértés övezi. Tudod, mikor beszélünk hivatalosan menopauzáról, vagy hogy lehet-e még teherbe esni a változókor idején? Teszteld a tudásod 7 izgalmas kérdéssel!