Hétfőtől visszaáll a normál egészségügyi ellátás

Június 15-étől a koronavírus-járvány előtti üzemmódra áll vissza a hazai egészségügyi ellátórendszer - ezt Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője jelentette be.

"A magyarországi járvány kedvező alakulása lehetővé tette, hogy május elejétől négy lépcsőben a kormány helyreállítsa az egészségügy megszokott eljárásrendjét és a betegek ellátását" - vezette fel a bejelentést Kásler Miklós egy Facebookra feltöltött videóban.

Miután a járványügyi korlátozásokat fokozatosan feloldották, egyre többször merült fel a kérdés, hogy mikor lehet újra a régi, megszokott rend szerint orvoshoz menni, illetve mikor lesznek elvégezhetők a nem sürgős beavatkozások is. Erre ma választ kaptunk: "június 15-től minden olyan diagnosztikai és terápiás eljárást el lehet végezni az összes magyar egészségügyi intézményben, amelyre a betegeknek szüksége van" - hangzott el a videóban.

Mivel a koronavírus-járvány még nem ért véget, ezért fontos betartani a kórház óvintézkedéseit, tehát valószínűleg mindenhol maszkot kell majd viselni, illetve egyelőre a látogatási tilalmat sem oldották fel. Ám a családi orvosoknál, a gyerekorvosoknál és a járóbeteg-szakrendelőkben megszűnik az a korlátozás, hogy egy órában csak négy beteget lehet ellátni. A megnövekedett várólisták lerövidítése érdekében a rendelési idő korlátozását is eltörölték, viszont továbbra is telefonon kell időpontot kérni, az egészségügyi ellátó intézményekben kötelező elvégezni a pre-triázst, a gyanús betegeket pedig PCR-teszttel kell kontrollálni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
vércsoportok
Ez a legritkább vércsoport a világon – Nem véletlenül hívják aranyvérnek
halfogyasztás
Ez a legegészségtelenebb hal, mégis ezt veszik a legtöbben
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +6 °C

Zavartanul napos, száraz időre számíthatunk. A délkeleti szelet elsősorban az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk, Sopron környékén olykor erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható, a nyugati országrészben lesz a legmelegebb.Késő estére 10 és 17 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat, így fronthatásra nem kell számítani, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!