Hány különleges betegségről tudunk?

Az orvosok szerint kereken hatezer olyan ritka betegésg létezik, amelyekre a gyógyszerek fejlesztése drága, bonyolult, vagyis egyáltalán nem ösztönzi a gyártókat. Csak Németországban négymillió ember szenved ritka betegségben. Szakértők arra számítanak, hogy a politika és a kutatás új irányai révén ügyükben változik a helyzet, és új terápiákat vezetnek be. Ehhez persze a gyártók jóakaratára is szükség van, ugyanis az új hatóanyagok kifejlesztése, tesztelése és engedélyeztetése csak minimális hasznot ígér.

A jelek szerint léteznek ugyanakkor elegáns megoldások is, amire Ardeschir Ghofrani és munkatársai adtak példát. A tüdőtúlnyomás ritka betegség, amelynek esetében a tüdőben emelkedik a vérnyomás, ami túlterheli a szívet. A betegek keringési zavarokról és kimerültségről panaszkodnak. Az eddigi tapasztalatok szerint a betegség diagnosztizálása után az átlagos várható élettartam nem haladja meg a három évet.

A giesseni tudósoknak szokatlan, szinte zseniálisnak mondható ötlete támadt: eszükbe jutott, hogy a hegymászók a magasban a levegő alacsony oxigéntartalma miatt hasonló szimptómáktól szenvednek, mint a tüdőtúlnyomásos páciensek. Így aztán a kutatók a különböző hatóanyagokat a hegymászókon próbálták ki. Ennek az volt az előnye, hogy nem veszélyeztették a betegeket a lehetséges mellékhatásokkal, mégis megvizsgálhatták, hogy a szerek hatásosak-e. A tudósok a sildenafil nevű hatóanyaggal sikert értek el.

Az anyag egy másik gyógyszer esetében már bizonyított, ugyanis ez a potencianövelő tabletta, a Viagra alkotóeleme. A sildenafil tágítja az ereket, s ezt például amit a bicikliversenyzők is kihasználják, és Viagrával doppingolnak. A szer ugyanis nem tiltott, de növeli a teljesítőképességet.

A giesseni tapasztalatokból Relatio néven lett új gyógyszer, amelyben a Viagrához képest kevesebb hatóanyag van. Az Európai Unió 2000-ben fogadott el irányelveket a ritka betegségekről, illetve gyógyszereikről, amelyeket "Orphan Drug"-nak neveznek. A rendelkezés tíz éves kizárólagosságot biztosít a fejlesztőknek egy adott gyógyszer esetében, ami a jelek szerint már vonzóvá teheti a kisebb cégek számára is a fejlesztést, olvasható a Die Welt című lap online változatában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Hazánk nagyobb részén erősen felhős vagy borult idő várható, és az ország nyugati felén, kétharmadán többfelé várható eső. Az északkeleti, keleti tájakon továbbra is szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet, arrafelé csapadék sem valószínű. Ahol kiszakad a felhőzet, párássá válhat a levegő, foltokban köd képződhet, melyből szitálás előfordulhat. Az északias szél néhol megélénkül. Késő este többnyire 3 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +8 fok között valószínű, a legalacsonyabb értékeket az északi, északkeleti kevésbé felhős, hidegre hajlamos helyeken mérhetjük. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra