Gyógyítható lesz a Parkinson-kór?

Ma van a Parkinson Világnap, amelyet 1997 óta ezen a napon, James Parkinson, a kór első leírójának születésnapjának tiszteletére tartunk meg. A Parkinson-kór, hasonlóan számos más, korábban gyógyíthatatlannak és néha kezelhetetlennek is minősített betegséghez, napjainkban már nem azt jelenti,

amit néhány évtizeddel korábban. A korszerű gyógyszeres kezelés segítségével jelentős életminőség-javulás érhető el.

Parkinson-kórA Parkinson-kór egyike a leggyakoribb idegrendszeri betegségnek. A szakértők szerint Európában 1,9 millió, míg a világon összesen 6,3 millió ember szenved ettől a betegségtől. Hazánkban a betegség előfordulása megegyezik a

nemzetközi átlaggal, ennek alapján 20-30.000 Parkinson-kóros honfitársunkról beszélhetünk.

Fontos tudni, hogy az életkor növekedésével a 65 év feletti

lakosság körében mintegy tízszeresére is nőhet a gyakoriság, így elmondható, hogy a korosztály tagjai között a stroke-ot (agyvérzés) követően a második legnagyobb jelentőségű neurológiai betegség!

Ma még sajnos nem ismerjük a betegség okát - mondta Dr. Német Rozália, a Szent Margit Kórház Neurológiai Osztályának főorvosa egy pár nappal ezelőtti sajtótájékoztatón. Feltételezhető, hogy genetikai és környezeti toxikus

tényezők együtthatása hozza létre azt az idegrendszeri károsodást, ami a klinikai tünetek megjelenéséhez vezet. Családi halmozódás csak az esetek 5-10 százalékában figyelhető meg. Az 50 év alatti betegség kezdetnél a genetikai

tényezők fontosságát, 50 év felett a környezeti tényezők szerepét hangsúlyozzák.

A Parkinson-kór kezelése a tünetek csökkentése és ellenőrzése, valamint a betegség romlásának megakadályozása. Ezáltal elérhető, hogy a beteg

életminősége javuljon. A kezelés gyógyszeres, fizikoterápiás és sebészeti módszerekkel történhet. A gyógyszeres terápia során pótolni próbálják a betegség következtében lecsökkent dopamin mennyiségét az agyban, ezért a dopamin előanyagát, a levodopát adják a betegnek. Ám ez számos kellemetlen mellékhatással jár, például túlmozgások is kialakulhatnak. Ezek

elkerülésének érdekében önállóan vagy a levodopával kombinálva úgynevezett dopamin-agonistákat adnak, amely hatékonyan képes kontrollálni a betegség tüneteit.

A közelmúltban azonban egy új, úgynevezett retard készítményt

törzskönyveztek, amely már hazánkban is rendelkezésre áll. A korai stádiumú betegségben önmagában is képes csökkenteni a tüneteket és hosszú távon is megakadályozza a túlmozgások kialakulását. Külön előnye, hogy a betegek majdnem mindegyikénél (becslések szerint 67-98 százalékánál) jelentkező alvászavart is képes pozitívan befolyásolni. A szakorvosok szerint a Parkinson-kór tüneteinek folyamatos, nappal és éjszaka egyaránt biztosított kontrollja által javul betegek életminősége, és ez a gyógyszer éveken át ki tudja

fejteni pozitív hatását.

Pilling Róbert

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Többnyire borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott néhol a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben különösen a magasabban fekvő helyeken tartós ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő este is hasonló értékekre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.