Gumikesztyűből készített babát, hogy megnyugtassa 4 éves betegét

Megható köszönőlevelet kaptak a debreceni mentők. Egy édesanya fejezte ki háláját, amiért a bajtársak kedvesen és empatikusan bántak 4 és fél éves kislányával a napokban.

A napokban rosszul lett egy 4 és fél éves kislány, mentőt kellett hívni hozzá. Az édesanya beszámolója szerint a debreceni mentőegység mindent megtett annak érdekében, hogy a gyermek a lehető legkevesebb félelemmel élje át a kivizsgálás és a kórházba szállítás alatt. A szülő ezt egy levélben köszönte meg, amelyet az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán is megosztott.

mentőautó
Gumikesztyűből készített babát egy mentőorvos, hogy megnyugtassa 4 éves betegét. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Baba és mese, avagy fő a nyugalom

„A helyszíni vizsgálatokat követően kórházba kellett szállítani a gyermekemet. A lehető legsegítőkészebb volt a doktor úr a mentőben. Készített gumikesztyűből mentős babát (Wilson lett a neve) és saját telefonján mesét kapcsolt a gyermekemnek, hogy az amúgy sem rövid utat a lehető legkevesebb félelemmel tegyék meg. Még a sziréna hangja sem rettentette el a lányomat, hisz’ olyan kedvesek voltak” – írta H. Tímea.

„Magas színvonalú hozzáállás és szakszerű betegellátás”

Az anya tájékoztatása szerint kislányát, Vikit azóta ki is engedték a kórházból, így már otthon lábadozik. „Nagyon szépen köszönjük még egyszer ezt a magas színvonalú hozzáállást és a szakszerű betegellátást” – olvasható a közzétett levélben.

Vásárlás közben kapott ijesztő rohamot
„Szeretném megköszönni a mentőknek, hogy megmentették az életemet. Múlt héten csütörtökön egy bevásárlóközpontban lettem rosszul, epilepsziás rohamom lett. A mentősök stabilizálták az állapotomat, majd kórházba szállítottak. Örök hálám feléjük” – írta az Országos Mentőszolgálatnak címzett köszönőlevelében egy beteg.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Közepesen vagy erősen felhős ég mellett többórás napsütés valószínű. A Dunától keletre néhol futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!