Fuldokló unokáján segített, 100 ezer forintra büntették

Megbírságoltak egy nagyszülőt, mert megállt az M7-es autópálya leállósávjában, hogy segíthessen fuldokló unokájának. Az eset miatt 100 ezer forintot kell fizetnie, ami a havi nyugdíjának több mint felét teszi ki.

Egy rákoskeresztúri, nyugdíjas nő a férjével, valamint 7 és 10 éves unokáival tartott hazafelé a Balatonról az M7-es autópályán, amikor a kisebbik fiú félrenyelt. A nagyszülő a visszapillantó tükörben látta, hogy a fiú fuldokolni kezdett, ezért az asszony megállt, bekapcsolta a vészvillogót, majd elkezdte megnyugtatni unokáját.

Az eset nagyon gyorsan történt, de végül jó véget ért: sikerül megnyugtatni a 7 éves gyereket. A fiú hányt, de nagyobb baja nem lett. Ezt követően épségben hazaért a család. Nem sokkal később azonban kaptak egy levelet, amelyben az állt, hogy a nőnek 100 ezer forint bírságot kell fizetnie, ugyanis jogtalanul használta a leállósávot – számolt be róla az RTL Klub híradója.

fuldoklás, félrenyelés, bírság
Fuldokló unokáján segített a nő, 100 ezer forintra büntették. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Ha nem áll fenn műszaki hiba, tilos megállni

A nő egy válaszlevélben azt kérte a rendőrségtől, hogy tekintsenek el a bírságtól, ő ugyanis csak az unokájának akart segíteni. Erre viszont azt írták vissza neki, hogy a leállósávot kizárólag akkor lehet igénybe venni, ha az autónál műszaki hiba lép fel, és akkor is csak addig maradhat ott a jármű, amíg a problémát el nem hárítják.

A rendőrség azt is megírta, hogy a kormányrendelet szerint nincs lehetőség a közigazgatási bírság összegének csökkentésére – részletfizetést azonban lehet kérni. A megbírságolt nagyszülő szerint azonban a részletfizetés sem jelent megoldást a helyzetükre, ugyanis a fizetendő összeg a nyugdíjának több mint a fele – ráadásul úgy véli, nem is jogosan bírságolták meg.

Az autóban akkor vagyunk a legnagyobb biztonságban, ha bekötjük a biztonsági övet. Ezt elméletileg mindenki tudja, a gyakorlat azonban azt mutatja, hogy ezt a szabályt könnyen felrúgjuk, ha csak a szomszéd utcáig vagy egy másik parkolóhelyig megyünk. Sajnos időnként még akkor is hajlamosak vagyunk szemet hunyni a mulasztás felett, ha a gyermekünk biztonsága a tét.

Ez a közlekedési szakjogász véleménye

A híradó egy közlekedési szakjogászt is megkérdezett a bírság jogosságáról. Borbély Zoltán azt nyilatkozta, hogy súlyos rosszullét esetén meg lehet állni a leállósávban. „Ha egy gyerek súlyos tüneteket produkál, akkor indokolt lehet a leállás, és akkor még az is indokolt lehet, hogy megszüntetik az eljárást. De hangsúlyozom, ezt alapvetően bizonyítani kell, és ez egy bizonyítási kérdés. Hiszen innentől kezdve bárki hivatkozhat arra, hogy a leállósávban valami történt”– magyarázta a szakértő.

A nagyszülő fellebbezett a döntés ellen, a rendőrség pedig úgy kommentálta ezt, hogy a kérvény még elbírálás alatt áll. A hatóság emellett azt tanácsolta, hogy ha legközelebb valaki rosszul lesz az autópályán haladó autóban, húzódjon le, majd mielőbb tárcsázza a segélyhívót.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Általában borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, különösen a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben a magasabban fekvő helyeken tartósabb ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.