Fiatal magyar kutató is részt vesz a BioCampen

Nyolcadik alkalommal nyitotta meg a Nemzetközi Biotechnológiai Vezetői Tábort (BioCamp) a Novartis. A háromnapos szemináriumon biotechnológiai és üzleti szakértők találkoznak 24 ország élvonalbeli egyetemeinek 60 kiválasztott hallgatójával Bázelben. Idén a Novartis a vállalaton belüli innováció elősegítésében fontos szerepet játszó sokszínűség növekvő jelentőségét hangsúlyozza ki, beleértve a vállalat minden területét, a tudományos kutatást és a fejlesztést is.

„A sokszínűség és a befogadás sarkalatos pontot képviselnek fő stratégiánkban. Az emberek, kultúrák, gondolatok és megközelítések sokszínűsége jelenti az utat az áttörő gyógyszerek felé”, jelentette ki Joseph Jimenez, a cég vezérigazgatója. „Célunk, hogy az új generációs gyógyszerek létrehozásán túl a kutatók új generációját is képezni, ösztönözni tudjuk. A tehetségeket nem csupán vállalatunk, de a teljes egészségügyi ágazat számára ápoljuk.”

A Novartis Hungária Kft. ötödik éve delegál magyar diákokat a BioCamp-re. Ebben az évben a bázeli döntőbizottság Magyarországról Alpár Donátot választotta, hogy hazánkat képviselje a rendezvényen. Donát a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karán szerzett biológia-kémia szakos diplomát, majd PhD értekezését a PTE Általános Orvostudományi Kar Pathologiai Intézetében védte. Jelenleg az Intézet Tumorcitogenetikai Laboratóriumának vezetője, fiatal kutatóként érdeklődési területe a különféle rosszindulatú, hemopoetikus betegségek genetikai hátterének vizsgálata, illetve automatizált diagnosztikai módszerek fejlesztése.

A nemzetközi BioCamp résztvevői azokkal a neves tudósokkal értekezhetnek, akik a vállalat egyedülálló gyógyszerkutatási folyamatait irányítják, továbbá megismerkedhetnek még megoldatlan gyógyászati igényeket célzó új és áttörést jelentő gyógyszerekkel. Az interaktív program segítségével a diákok megérthetik a biotechnológiai és élettudományi szektorban tapasztalható trendeket és kihívásokat, továbbá első kézből kapnak információkat egy biotechnológiai vállalkozás alapításáról és vezetéséről. Ezenfelül a BioCamp alkalmat nyújt a hallgatók számára a karrierlehetőségek megismerésére a gyógyszeripari és a biotechnológiai iparágakban, valamint arra is, hogy más országok tehetséges diákjaival építsenek ki kapcsolatokat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +25 °C
Minimum: +11 °C

Északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, és változóan felhős lesz az ég, de emellett mindenhol több órára kisüt a nap. Elszórtan alakulhat ki zápor, zivatar. Napközben az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá fokozódik.A hőmérséklet délután 23, 29, késő este 15, 22 fok között várható. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?