Ferenc pápa: "az életet meg kell védeni"

"Az életet a fogantatástól a halálig el kell fogadni, meg kell védeni, tiszteletben kell tartani és támogatni kell" - üzente az egészségügyi dolgozóknak Ferenc pápa a betegek világnapja alkalmából.

A legenda szerint 1858. február 11-én Szűz Mária megjelent a 14 éves Bernadette Soubirous-nak, majd február 15-én a sziklabarlangban csodatevő forrás fakadt. Azóta évente több mint félmillió zarándok látogat el Lourdes-ba. Hitüket erősíti az, hogy időről időre előfordulnak - a helyi orvostudományi iroda vizsgálatai szerint is - tudományos módon megmagyarázhatatlan gyógyulások.

A katolikus egyházban Szűz Mária első lourdes-i jelenésének emléknapja 1993 óta a betegek világnapja is. A világnap célja Szent II. János Pál pápa meghatározása szerint az, hogy Isten egész népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek, és segítse elő a szenvedés megértését.

A világnap alkalmából a pápa évről évre üzenetet intéz a hívekhez. Ferenc pápa az idei világnapra azt írta, Jézus Krisztus nem törvényeket szab azoknak, akik sebzettségük, fájdalmuk és gyengeségük miatt félelemben élnek, hanem irgalmát, vagyis gyógyító személyes jelenlétét ajándékozza nekik. Az egyházfő elmondása szerint Jézus maga is a gyengeség útját választotta, megtapasztalta az emberi szenvedést és magától az Atyától kapta a megerősítést. Úgy véli, valójában csak azok fogják tudni, hogyan kell másoknak vigaszt nyújtani, akik saját magukon tapasztalták meg mindezt.

betegek, betegek világnapja, katolikus egyház, emberi élet, élet védelme, egészségügyi dolgozók
A vilgánap célja, hogy kellő figyelmet szenteljenek a betegeknek. Fotó: Getty Images

Az egészségügyi dolgozóknak is üzent

Az egyházfő arra kéri az egészségügyben dolgozókat, hogy védelmezzék, tiszteljék és támogassák az emberi életet, az elejétől a végéig. "Bizonyos esetekben vállalnotok kell a lelkiismereti okból való tiltakozást, hogy az életre és az emberre kimondott igen mellett megmaradjatok" - fogalmazott.

Mint mondta, a betegek világnapján gondol azokra is, akik nem jutnak orvosi ellátáshoz, mert szegénységben élnek. A pápa ezért arra kérte a világ minden országát, hogy miközben számolnak a gazdasági realitással, ne hagyják figyelmen kívül a társadalmi igazságosságot sem. Ferenc pápa emellett köszönetet mondott az önkénteseknek.

A betegek világnapja alkalmából Erdő Péter, esztergom-budapesti érsek a Budapesti Onkológiai Intézet kápolnájában mutat be szentmisét, és együtt imádkozik a betegekkel. Erdős Péter 2004-ben megalapította a Budapesti Katolikus Kórházlelkészséget. Jelenleg 29 kórházlelkész látogatja a kórházakat heti rendszerességgel. Szolgálatukat 110 önkéntes beteglátogató segíti.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!