Ezrek halála mások miatt

Világszerte csaknem minden második gyermek kénytelen a mások dohányfüstjével szennyezett levegőt szívni, pedig a dohányfüst 4000-féle kémiai anyagot tartalmaz, ezek közül legalább hatvan bizonyítottan rákkeltő hatású - mondta lapunknak Vadász Imre tüdőgyógyász szakorvos. A gyerekek többet mozognak, szaporábban lélegeznek, mint a felnőttek, fejlődő szervezetük érzékenyebb ezekre az anyagokra. A gyermeki szervezet kevésbé tudja ezeket a mérgeket feldolgozni, ezért bennük hosszabb ideig fejtik ki a hatásukat.

A Nemzetközi Rákellenes Unió kezdeményezésére ezért a január 30-i rákellenes világnapon kampányt indítottak annak érdekében, hogy gyermekeink dohányfüstmentes környezetben nőhessenek fel. Felszólítják a szülőket, hogy ne dohányozzanak a lakásban és az autóban, s tartsák távol gyermeküket azoktól a helyektől, ahol füstölni lehet.

Fontos tudatosítaniuk a gyermekükben, hogy a környezeti dohányfüstnek nincs biztonságos szintje. Arra is figyelmeztetnek, hogy terhesség alatt vagy terhesek társaságában senki se dohányozzon, a káros szenvedély rabjai pedig kérjenek segítséget orvosuktól a cigaretta elhagyásához. VG

Ártalmas a passzív dohányzás is A dohányzás okozta rákos megbetegedések vezetik a rosszindulatú daganatok listáját.

Hazánkban tavaly ez a káros szenvedély csaknem harmincezer ember idő előtti - elkerülhető - halálát okozta, és további 4-5 ezren vesztették életüket mások dohányfüstjének belélegzé-se miatt. Számos országban betiltották a zárt nyilvános helyen és a munkahelyeken a dohányzást.

A dohányfüst növeli a koraszülés kockázatát és a hirtelen bölcsőhalál előfordulását.

Serkenti a légúti fertőzések megszaporodását, allergiás panaszokat okoz.

Iskoláskorban az asztmás megbetegedések előidézője lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

Többnyire derült vagy gyengén felhős lesz az ég, csak északkeleten lehetnek felhősebb tájak. Csapadék nem valószínű. Az északi, északnyugati szél többfelé élénk marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul, de a szélvédett helyeken gyenge fagyra is számítani kell. Orvosmeteorológiai szempontból ez a nap hozza a legkiegyensúlyozottabb terhelést a szervezet számára az utóbbi időkben.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!