Ez az ital életet adhat, és halálos is lehet

A tea a legnépszerűbb ital a víz után. A kutatások kapcsolatot találtak a teázás és a vérnyomás csökkenése, az immunrendszer megerősödése, a rák megelőzése, a csontsűrűség növelése és az élettartam meghosszabbodása között. Különösen a zöld tea jótékony hatása erőteljes, amely feldolgozatlan és nem erjesztett, a zöld színüket megőrző tealevelekből áll. A teafogyasztás azonban veszélyes is lehet.

Egy friss kínai tanulmány szerint (amely azért is figyelemre méltó, mert Kína a világ legnagyobb teatermelője) a zöld tea heti háromszori fogyasztása nemcsak a szív- és érrendszeri megbetegedések, hanem a bármilyen okból bekövetkező halálozás kockázatát is csökkenti. A kutatók több mint százezer kínai ember egészségi adatait elemezték, akiknek nem volt a kórtörténetében infarktus, stroke vagy rák. Két csoportba sorolták őket. Azok számítottak rendszeres teafogyasztóknak, akik hetente három vagy több csészével kortyoltak el, míg a másik csoportba olyanok kerültek, akik soha nem ittak teát, vagy kevésbé rendszeresen (hetente kevesebb mint három alkalommal) fogyasztották az italt.

zöldtea
A zöld tea nagyon egészséges, ezért egyre nagyobb üzlet. Nálunk stagnál a teafogysztás - Fotó: iStock

A kutatócsoport hét éven át követte a résztvevők sorsát, és ennek alapján megállapították, hogy azoknak, akik hetente három vagy több alkalommal ittak teát, 20 százalékkal alacsonyabb volt a szívbetegség és a stroke bekövetkezése iránti kockázatuk , mint a teát elkerülőknek, vagy csak alkalmilag fogyasztóknak. Sőt, a teázók esetében 22 százalékkal alacsonyabb volt a szívbetegség és a stroke miatti halál valószínűsége, valamint 15 százalékkal kisebb kockázatot viseltek a bármilyen okból való halálozásra is.

A zöld tea védőereje különösen nagy, mivel azoknál, akik rendszeresen fogyasztották, a szívbetegség és a stroke (beleértve a halálos kimenetelű kardiovaszkuláris és agyi érbetegségeket), valamint az általánosan vett halálozás kockázata 25 százalékkal volt alacsonyabb a kontrollcsoporthoz képest.

A feketetea-fogyasztók körében azonban nem tudtak kimutatni szignifikáns egészségi előnyöket, de a kutatók sejtik, hogy miért nem. Először is, a zöld tea tele van polifenolokkal, olyan antioxidánsokkal , amelyek megóvják a szív- és érrendszert, megelőzve a súlyosabb betegségekhez vezető tényezők, különösen a magas vérnyomás kialakulását. Az erjesztett fekete tea egyes anyagai azonban oxidálják a polifenolokat, ami valószínűleg csökkentheti azok szabadgyök-megkötő hatását. Másodszor pedig a fekete teát gyakran tejjel szervírozzák, amelyről a kutatók szerint bebizonyosodott, hogy elveszi a tea egyes egészségi hatásait, például azt is, hogy az antioxidánsok kifejthessék pozitív képességüket.

tea

További kutatásokra van szükség a fekete és a zöld tea összehasonlítására, különösen azért mivel az új tanulmányban a legtöbb teafogyasztó a zöld változatot részesítette előnyben, és csak 8 százalékuk preferálta a fekete teát. Európában viszont szinte fordítottak az arányok.

Szárnyalni kezdett a teafogyasztás, de nem nálunk

A globális teapiacot a MarketWatch tőzsdei portál információi szerint mintegy 50 milliárd dollárra becsülték 2017-ben, a legtöbb teát (több mint 2,5 millió tonnányit) Kínában állították elő. A piac mérete 2024-re várhatóan el fogja érni a 73 milliárd dollárt. A nyugati világban is emelkedik a teafogyasztás. Az USA-ban 2010-ben 9 milliárd dollárért vásároltak teát az emberek, akiknek 23 százaléka a Statista 2017-es fogyasztói felmérése szerint naponta fogyaszt teát. A teljes forgalom idén meghaladja a 13 milliárd dollárt, 2022-re pedig megközelíti a 15 milliárd dollárt. Európában - szintén a Statiszta adatai szerint - ennél sokkal gyorsabban szárnyal a tea piac, hiszen a 2010-es alig 11 milliárd dolláros piac az idén eléri a 24 milliárdot, 2023-ra pedig már a 30 milliárd dollár közelébe kerül. Magyarországon a teafogyasztás azonban stagnál a 2000-es évek eleje óta, s az utolsó 2017-es KSH-adat azt mutatta, hogy 21,5 dekagramm jut egy főre. Ez körülbelül 100 tasak filteres teának felel meg, ami azt jelenti, hogy nagyjából háromnaponta készíthetnénk egy főzetet.

A zöld és a fekete tea nem sokban különbözik egymástól, tulajdonképpen ugyanabból a növényből készítik mindkettőt, a zöld tea azonban kevésbé feldolgozott. Emiatt pedig nagyobb arányban tartalmazza a katekin nevű vegyületcsoportot, ami a kutatások szerint csökkentheti a szervezetben a számos betegséggel kapcsolatba hozható oxidatív stressz mértékét. Az egyik ilyen katekin, az Epigallokatekin-gallát (röviden EGCG) szinte kizárólag a zöld teában található meg, a fogyasztása pedig valóban jótékonyan hat ránk. Részletek!

Nem jó ha túl forró

A teafogyasztással kapcsolatban feltétlenül meg kell jegyezni, hogy a forró italok növelik a nyelőcső-rák kialakulásának kockázatát. Egy tavaly készült riasztó jelentés szerint naponta két nagy csésze 60 Celsius fokosnál melegebb tea elfogyasztása közel megkétszerezheti a nyelőcső-daganat kialakulásának valószínűségét, alighanem a nyelőcső krónikus égése vagy irritációja miatt, amely kártékony gyulladást okoz, vagy súlyosan károsítja a nyelőcső belső bélését. Az orvosok egyelőre nem értik teljesen a forró italok és a daganatok kapcsolatát, de számos kutatás alapján ennek létezése ténykérdés, így az egészségügyi szakemberek (például a WHO-nál ) azt javasolják, hogy érdemes a forró folyadékokat (tát, kévét, levest) lehűteni a fogyasztás előtt. Továbbá azzal is érdemes tisztában lenni, hogy kutatások szerint azok, akik a forró italok mellett rendszeresen fogyasztanak alkoholt és dohányoznak is, a rák eleve magas rizikóját kettő-ötszörösére növelik .

A konklúzió nyilvánvaló. A zöld tea fogyasztása rendkívül hasznos a szervezetnek, de nem szabad forrón fogyasztani.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.