Extradíj a vizitidő-spórolóknak

A kormány döntött a vizitdíj szabályok módosításával kapcsolatban. A beutalási rendet megkerülőknek a jövőben 600 forintról 1000 forintra változik a vizitdíja, és ez alól a 18 éven aluliak sem kapnak felmentést.

A szigorítást az indokolta, hogy egyre több beteg felismerte, időt spórol meg, ha nem áll sorba kétszer - egyszer a háziorvosnál, majd a szakorvosnál ugyanúgy háromszáz forintot kell fizetnie -, ha beutaló nélkül is eljuthat a szakorvoshoz, 600 forintért. Ezentúl, ha a beutalóhoz kötött szakrendeléseken, nincs háziorvosi javaslat a szülő kezében, a 18 éven aluliaktól is el kell kérni az ezer forintot, minden más ellátást továbbra is térítésmentesen vehetnek igénybe a 18 éven aluli gyerekek. Mint ismert, a múlt heti kormányülésen vita alakult ki e kérdésről. Az SZDSZ megfizettette volna a gyerekekkel az indokolatlan ügyeleti ellátást, a szocialisták viszont elzárkóztak a javaslat elől. Kökény Mihály szocialista képviselő szerint nehezen dönthető el a laikus szülőnek, hogy a lázas vagy hasi görcsökről panaszkodó gyereket mikor kell azonnal orvoshoz vinni. Továbbra is 600 forint marad az orvos házhoz hívása, valamint a szakrendelői orvosválasztás is. Bővült a díjmentesek köre a legalább harmincszoros véradókkal. Ezenkívül nem kell kórházi napidíjat fizetniük a vizitdíjmentesek közé sorolt egyes krónikus betegeknek sem, így a cukor-, daganatos betegeknek, a véralvadási zavarokkal küszködőknek, a HIV-fertőzötteknek, az AIDS-eseknek. Eltörölték a vizit díját a tüdőszűrésre jelentkezőknél. A szolgálattal összefüggésbe hozható sérülések kezeléséért a rendőröknek és a tűzoltóknak sem kell fizetniük.

2007-05-03 08:10

Forrás: Népszabadság

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható szétterülő gomolyfelhőkkel, emellett északkelet fölé érkezhet vastagabb felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.