Évről évre több a gyerek, mégis sok szülészetet bezárnak

Elfogadhatatlannak tartja Újpest polgármestere, hogy a kerület szülészet nélkül marad, ezért jogi lépésekre készül, nyílt levelet ír a miniszternek.

Szent Margit: megszünik a híres szülészet?Egyre több fővárosi intézményt érint a szülészeti-nőgyógyászati ágyak számának csökkentése. Az ágyak egy részét más kórházak kapják, de lesz osztály, amelynek valószínűleg végképp bezár. A budapesti, illetve a központi régiókban összességében 25 százalékkal kevesebb ággyal kell majd számolni. Veszélybe került a Schöpf-Merei Ágost Kórház és Anyavédelmi Központ, az Újpesti Szülőotthon, a Szent Margit, a Szent Rókus, az újpesti Károlyi Sándor és a Baross utcai, valamint a Nyírő Gyula Kórház szülészeti-nőgyógyászati osztálya. Több szakember azt mondta lapunknak: az ágyszámcsökkentés miatt valószínűleg két szinten is gondok lehetnek. Az ellátással kapcsolatos problémák egyike lehet, ha több szülő anya, vagy beteg nő jut egy ágyra. Ezért az édesanyákat és a babákat az eddig megszokottnál hamarabb bocsátják haza az intézményből, ha állapotuk megengedi, pedig a fehilketonúria-szűrést ötnapos korban kell elvégezni, és félő, hogy nem minden anyuka fogja visszavinni a gyermekét vizsgálatra. Nincs meg annak a háttere, hogy védőnő az otthonában szűrje az újszülöttet. A szülés intimitása sérül, mert a megszűnő vagy profilváltó, meghitt hangulatú osztályok pácienseit "nagyüzemi" szülőszobák várják majd. Magyarországon a születések száma pedig növekszik, 2003-ban kevesebb, mint 94674, tavaly már 99850 gyermek született.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek szétterülnek. Emellett északkelet fölé érkezhet vastagabb felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.