Európában ritka a teljes ingyenesség, a mértékek is különböznek

Kavalkád. Európa országai a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj alkalmazásával kapcsolatban nagy változékonyságot mutatnak. Olyan viszont meglehetősen kevés akad, ahol ebből a háromból egyet sem kell fizetni.

Ezen "szuperingyenes" államok közé tartozik például Görögország és Lengyelország, illetve a vizitdíj és a kórházi napidíj 2006. szeptemberi eltörlése óta Szlovákia.

Dánia ingyenes államnak tekinthető, ahol tandíj csak néhány képzési fajtánál létezik (például az MBA-diploma megszerzéséért kell fizetni, igaz, itt nem is keveset: évente 6,5 millió forintnak megfelelő összeget). Egészségügyi részhozzájárulást az alap- és a járóbeteg-ellátásban pedig csak akkor kell leszurkolni, ha a páciens maga választja meg orvosát, illetve azt az intézményt, ahol ellátást szeretne kapni - ezzel a lehetőséggel azonban csupán a dán lakosság 2 százaléka él. Ez érthető, hiszen ilyen esetekben a fizetendő összeg nem fix, hanem a szabadon választott orvos díjának bizonyos százaléka.

Ausztriában 2001-ben vezették be az általános tandíjat, ez EU-s állampolgárok számára szemeszterenként 363 euró (95 ezer forint), az unión kívülről érkező hallgatóknak kétszer annyi. Ezenfelül minden diáknak kötelező belépnie az országos diákszövetségbe (ÖH) is, ez 15 eurójuktól szabadítja meg őket. A szociáldemokrata párt a 2006-os parlamenti választás kampányában a tandíj eltörlését ígérte, de a Néppárttal kötött nagykoalícióban a partner ellenállása miatt kénytelen volt elállni ettől. 2001-ben az ambuláns kezelésekre a vizitdíjhoz hasonló intézményt is bevezettek Ausztriában. Két évvel később azonban meg is szüntették, mivel attól tartottak, hogy az alacsony jövedelműek így a legszükségesebb orvoslátogatásoktól is visszariadnak.

Németországban az oktatásügy a tartományok hatáskörébe tartozik, bár éveken át tartó viták övezték annak eldöntését, hogy a szövetségi kormány bármilyen szinten beleszólhat-e a tandíjak bevezetésébe vagy az ingyenes felsőfokú oktatás fenntartásába. Eddig hét tartományban hoztak törvényt általános tandíj-kötelezettség bevezetéséről (Alsó-Szászország, Bajorország, Baden-Württemberg, Észak-Rajna-Vesztfália, Hamburg, Hessen, Saar-vidék). Ezeknek a tartományoknak a zömében tavaly ősztől kell általában szemeszterenként 500 eurónak (130 ezer forintnak) megfelelő tandíjat fizetni, de a vita a díjak mértékéről és esetleges kiterjesztéséről tovább tart. Az orvosi vizitdíjat 2004-ben vezették be a németek, ez negyedévente 10 euró (2600 forint), függetlenül az orvoslátogatások számától. A kórházi ellátásért naponta 10 eurót kell leperkálniuk.

Nagy-Britanniában 2005-ben emelték meg a 1998-ban bevezetett általános tandíj mértékét, évi 3000 fontra. A briteknek azonban alaphelyzetben sem vizitdíjat, sem kórházi napidíjat nem kell fizetniük. Írországban éppen fordított a helyzet: ott eltörölték a korábban igen magas kötelező tandíjat, viszont meglehetősen borsos a kórházi napidíj, éjszakánként 66 euró (17 ezer forint). Svédország és Finnország is hasonlóképpen jár el: nincs általános tandíj, ám az egészségügyi ellátásért a páciensnek is a zsebébe kell nyúlnia.

(2008.03.05. 11:40)

Urkuti György - Világgazdaság

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!