Emberi jognak nyilváníttatná a közösségi médiát egy börtönrab

Egy börtönbüntetését töltő, norvég szexuális bűnöző arra kéri az ország legfelsőbb bíróságát, hogy nyilvánítsák emberi jognak a közösségi médiához való hozzáférést.

A kérelmet benyújtó férfit tavaly 13 hónap börtönbüntetésre ítélték, mert molesztált egy kiskorút, és 2 évre eltiltották a Snapchat közösségi oldal használatától, mert azon keresztül lépett kapcsolatba fiatal fiúkkal. A bíróság csütörtökön tárgyalja a beadványt, a férfi ügyvédei pedig azzal érvelnek, hogy amennyiben megfosztják közösségimédia-fiókjától, az sértené az emberi jogok európai egyezményét. „Az ügy fontos kérdéseket vet fel azzal kapcsolatban, hogy az állam milyen mértékben korlátozhatja a közösségi oldalakhoz való hozzáférést, melyek a véleménynyilvánítás szabadsága és a társadalmi kapcsolatok fenntartása jelentős eszközei” – mondta John Christian Elden védőügyvéd.

közösségi média, okostelefon
Ügyvédeivel emberi jognak nyilváníttatná a közösségimédia-használatot Norvégiában egy elítélt. Fotó: Getty Images

Az elítélt férfi kérelmét tavaly novemberben már azzal érvelve elutasította a norvég fellebbviteli bíróság, hogy a tilalmat „arányosan mérlegelte ahhoz a tényhez képest, hogy az alperes a Snapchat alkalmazást a gyermekek szexuális kizsákmányolására használta”. Indoklásában a fellebbviteli bíróság még azt is hozzátette, hogy a férfinak továbbra is joga van más közösségimédia-felületeket használni. Ha a legfelsőbb bíróság is helybenhagyja a döntést, az elítélt még utolsó jogorvoslatként az Emberi Jogok Európai Bíróságához (EJEB) fordulhat.

Mutatjuk, miért kell saját biztonságuk érdekében letakarni a gyerekek internetes eszközeinek kameráját.

A Snapchat 2023 második felében több mint 343 ezer fiókot tiltott le gyermekek szexuális kizsákmányolása miatt, ebből 879-et Norvégiában, de az nem tudható, hogy ezek közül hányat tiltottak le véglegesen. Februárban az Egyesült Államok Kongresszusában vonták kérdőre a közösségimédia-cégek vezetőit az amerikai gyerekek szexuális kiszolgáltatása miatt. A szenátusi meghallgatásra a Facebook, az Instagram, a TikTok, az X, a Snapchat és a Discord közösségi médiumokat üzemeltető vállalatok vezérigazgatóit idézték be. A meghallgatáson republikánus és demokrata szenátorok egyaránt kérdéseket tettek fel a közösségi médiumok vezetőinek gyerekek internetes platformokon tapasztalható szexuális kizsákmányolásáról, illetve a gyermekek védelmében tett lépéseikről, ami időnként éles szóváltásokhoz vezetett.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +5 °C

Északnyugat felől határozottan csökken a felhőzet, de főként keleten még hajnalban is lehetnek felhős körzetek, emellett ott foltokban köd, valamint rétegfelhőzet is képződhet. Az éjszaka második felére zömmel megszűnik a csapadék, de a keleti megyékben néhol kisebb eső, zápor még előfordulhat akkor is. Az északnyugati szelet a Dunántúlon élénk, hajnalban erős lökések kísérhetik.Kora reggelre általában 5 és 11 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a már kevésbé felhős északi völgyekben ennél hidegebb lesz. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!