Eltitkolják a rossz eredményeket?

Sokkal gyakrabban jelennek meg a tudományos folyóiratok, melyeknek pozitív az eredményeik, mint azok, melyeknek negatívak - állapította meg egy új összefoglaló a Cochrane Libraryben.

"Ez a publikációs egyenlőtlenség fontos jelentőséggel bír az egészségügy szempontjából. Amíg nem egyenlő arányban jelennek meg a pozitív és negatív eredmények, addig lehetetlen igazságos döntést hoznunk a gyógyszerek biztonságával és hatékonyságával kapcsolatban" - mondta Sally Hopewell, a brit Cochrane Központból, Oxfordból.

A kutatók nemzetközi csapata szisztematikusan vizsgálta az összes, témakörben fellelhető kísérletet. Ráadásul, azon kívül, hogy megmutatták, felfedezték azt is, hogy a negatív eredmények mennyivel kevesebbszer látnak napvilágot, felfedezték, hogy 1-4 csúszással kerültek csak az újságokba a pozitív eredményekkel járó kísérletekhez képest.

Az összefoglaló öt tanulmányának egyike arra utalt, hogy a fentiekért inkább a tudósok felelősek, és nem a szerkesztők. A cikkek visszatartását általában azzal indokolták, hogy a kutatás nem elég érdekes, vagy nem volt idejük. "A klinikai protokollok regisztrációjának meg kellene könnyítenie a beazonosítást, hogy vajon hol hiányoznak az eredmények" - mondta Kay Dickersin, a baltimore-i John Hopkins Egyetemről, a projekt egy másik kutatója.

Egy másik kutató, a skóciai Kirsty Loudon hozzátette: "A kísérletek és eredményeiknek regisztrációja segíthetne az embereknek, hogy rendszerszerűen áttekinthessék mind a megjelent, mind a meg nem jelent cikkeket, hogy megbízható következtetésekhez jussanak."

A kutatók elmondták, hogy a tanulmányuk arra is rávilágít, mennyire szükséges lenne a klinikai kísérletek eredményeinek közzététele. Mike Clarke az írországi Trinity College Dublinból elmondta: "Az Egészségügyi Világszervezet nemrégiben széleskörű támogatási alapot különített el egy ilyen folyamat kifejlesztésére."

Andy Oxman A norvég Egészségügyi Szolgáltatások Tudásközpontjából az alábbiakban összegezte az eredményeket: "Az egészségügyi döntéseket az összes eredmény tükrében kell meghozni, nem csak az érdekességek figyelembe vételével."

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +1 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak átmeneti felszakadozások lehetnek. Az éjszaka második felében az északi, északkeleti megyékben néhol kisebb eső, zápor előfordulhat. Kevés helyen élénkülhet meg az északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 6 fok között várható, de a kevésbé felhős tájakon gyenge fagy is lehet. Pénteken nem várható fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!