Életmentő program indul - Ön is segíthet

Minden, az akcióban szereplő termék megvásárlása után 1 forintot juttat az Országos Mentőszolgálatnak az Unilever a "Segíts okosan!" program keretében, az így összegyűlt pénzből pedig ismét félautomata defibrillátorokat vásárol a szervezet. Reményeik szerint ezzel az akcióval sikerül elérni, hogy Magyarország összes mentőautója rendelkezzen ezzel az életmentő eszközzel.

Az elmúlt két év "Segíts okosan!" akcióival összesen 86 millió forintot sikerült gyűjteni defibrillátor-vásárlásra.

Évente körülbelül húszezer ember hal meg Magyarországon szív- és érrendszeri betegség miatt, a szívleállások ezen esetek harmadát teszik ki. Teljesen egészségesnek tűnő fiataloknál is kialakulhat hirtelen szívleállás, sajnos gyakran fordul elő, hogy a hozzátartozók, munkatársak (általában véve a jelenlévők, szemtanúk) túl sokat várnak, mielőtt értesítenék a mentőt és megkezdenék az újraélesztést - hívta fel a figyelmet Merkely Béla, az Országos Kardiológiai Szakmai Kollégium elnöke.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a sajtótájékoztatón be is mutatta, hogy miként kell elkezdeni az újraélesztést, illetve hogyan kell használni az egyre több helyen elérhető félautomata defibrillátort.

A szív ingervezető rendszereMivel mindennap használatos termékeket vontunk be az akcióba, így mindenki érezheti úgy, hogy vásárlásával segíti a hirtelen szívhalál elleni küzdelmet - mondta Dr. Molnár Kálmán, az Unilever kommunikációs igazgatója és hozzátette, hogy idén a facebookon is lehet támogatni az akciót: minden egyes lájkolással újabb 50 forinthoz juttatják a mentőszolgálatot.

A közösségi oldalon egyébként máris óriási érdeklődés övezi a kezdeményezést, és pozitív visszhangja van annak is, hogy az érdeklődők játékok, tesztek kitöltésével tovább emelhetik a támogatás összegét.

Idén is megtartják a mentőállomások versenyét, állomásonként 250 ezer forintot kap majd az a 8 mentős csapat, amelyikre a legtöbb szavazat érkezik.

Ha valaki összeesik az utcán, akkor a segítségnyújtás elmulasztása jogszabályt sért - hívták fel a figyelmet a tájékoztatón, és az is kiderült, hogy nem kerülhet bajba az, aki jó szándékkal, de esetleg ügyetlenül kezdi meg az elsősegélynyújtást. Keringés leállás esetén legalább a szívmasszázst végezzük el, már ezzel is nagyon sokat tehetünk azért, hogy a kiérkező mentők még újraélesztésre megfelelő állapotban találják a beteget!

Kéky Kira

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.