Egyre feszültebbek az egészségügyi szakdolgozók

Bár a napokban érkezik az egészségügyi szakdolgozók megemelt fizetése, az érintettek nem elégedettek, sőt, egyre feszültebbek. Azóta ugyanis, hogy döntés született a többlépcsős emelésről, nagyon megváltoztak a körülmények.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a hétvégén közleményben jelezte, hogy a napokban érkezik az ápolók novemberi, 20 százalékkal megemelt fizetése. Az érintettek azonban korántsem elégedettek - írja a Népszava . A többlépcsős emelésről másfél éve döntöttek, azóta pedig számos lényeges körülmény megváltozott. Az új szolgálati jogviszony miatt például sok egészségügyi dolgozó elveszítheti másodállásait, amikből eddig fenn tudták magukat tartani. Emiatt lehetnek olyanok, akik több jövedelmet buknak el, mint amennyivel nő az alapbérük.

Nem elégedettek az egészségügyi szakdolgozók a béremeléssel.
Nem elégedettek az egészségügyi szakdolgozók a béremeléssel. A kép illusztráció, forrás: Getty Images

Jelentősen emelkedik az orvosok bére Elfogadta a kormány a Magyar Orvosi Kamara (MOK) által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó javaslatot, és a hálapénz kivezetéséről is megállapodás született. Részletek itt .

Tovább rontja a helyzetet, hogy míg az orvosok jelentős béremelést kaptak a szolgálati jogviszonyból fakadó munkakörülmény-szigorításért, a szakdolgozóknak nem jár pluszkompenzáció. Ez nagyon rosszul érinti őket, sok helyen már a napi munkában is feszültséget okoz. "Van olyan nővér az osztályunkon, aki kerek perec megmondta a főorvosnak, hogy mostantól végezze maga a saját munkáját, ha már januártól másfél milliós lesz a bére. Mert ő ugyan mostantól nem fogja" - nyilatkozta a lapnak egy nővér, aki magyarázatként hozzátette: az osztályon sok orvosi feladatot az ápolók végeznek, ők kérik például a diagnosztikai vizsgálatokat, kötik be az infúziót, vezetik le az orrszondát.

A tárca hétvégi közleménye szerint 2010 óta 100-200 ezer forinttal nőtt a szakdolgozók bére. Egy nagy kórház belgyógyászatán dolgozó ápolóé például nettó 100 ezerrel lett több, miközben három műszakban dolgozik. "Éveket tanultam, mire intenzíves szakápoló lettem, ám ezt mindössze havi 4800 forintos pótlékkal honorálja a rendszer" - panaszolta a megkérdezett nővér.

20 százalék helyett 16,5 százalék

Balogh Zoltán, a Magyar Szakdolgozói Kamara elnöke ráadásul úgy nyilatkozott, a most novemberi 20 százalékos emelés valójában csak 16,5 százalék. "Ennek az a magyarázata, hogy nem a múlt havi bérre emelték rá a húsz százalékot, hanem a 2019-es bruttó bérekre. A mostani emelés bruttó 15 ezer és 75 ezer forint közötti többletet jelent. A legnépesebb fizetési kategóriában bruttó 30-55 ezerrel visznek haza többet a dolgozók, mint egy hónappal korábban" - így a szakember.

Soós Adrianna, az Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke is úgy vélekedik, hogy valóban nagyon kevéssel lett több az ápolók bére. Mint elmondta, míg eddig az orvosi és a szakdolgozói bérek között 300 ezer forintos különbség volt, januártól ez akár milliós is lehet. Ráadásul, akik novemberben koronavírus-fertőzéssel otthoni karanténba kerülnek, meglehetősen nehéz karácsony elé néznek. Az ilyen helyzetekre járó, 100 százalékos táppénzt ugyanis csak nagyon körülményes ügyintézés után, hetekkel később folyósítják.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!