Döntés, melytől ledöbbentek a kórházvezetők

A fenntartó Állami Egészségügyi és Ellátó Központ (ÁEEK) veszi át április 1-jétől a kórházak pénzügyi-számviteli feladatait, az érintett területen dolgozókkal együtt. Az ÁEEK a héten levélben értesítette a döntésről a kórházigazgatókat - közölte csütörtöki számában a Magyar Idők.

A cikk szerint ezzel az ország 109 kórházából, azon belül is a gazdasági területről kiemelik a pénzügyeseket, akiknek a jövőben a fenntartó lesz a munkáltatójuk, miközben fizikailag továbbra is az adott kórházban dolgoznak majd.

Bajcsy-Zsilinszky Kórház főépülete
A budapesti Bajcsy-Zsilinszky Kórház főépülete. Kiveszik a pénzügyeket

A napilap idézi az ÁEEK levelét, amely szerint az átcsoportosítás célja, hogy "a kórházak költségcsökkentéséhez egységesen járuljon hozzá az ÁEEK". A kórházak gazdálkodási önállósága nem változik, a rendelkezésre álló források feletti döntések befolyásolása nem cél.

A kórházigazgatók igen rövid határidőt kaptak arra, hogy megküldjék a fenntartónak az érintett dolgozók számáról és az általuk ellátott feladatokról a listát: ezt pénteken a munkaidő végéig kell megtenniük.

A cikk emlékeztet arra, hogy 2015. őszi hivatalba lépésekor Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár egyik fő vállalása a kórházigazgatók felett álló kancelláriarendszer kiépítése volt, a kormány azonban úgy döntött: csak a választások, vagyis 2018 áprilisa után születik döntés a kórházi kancelláriákról. Ónodi-Szűcs Zoltán azonban még tavaly jelezte, hogy ennek ellenére 2017-ben megkezdi az új struktúra megalapozását, megerősítve a kórházakat fenntartó ÁEEK-et - emlékeztet a Magyar Idők.

A lap úgy értesült, hogy a kórházvezetők kisebb merényletként értékelik a tervezett intézkedést, különösen, hogy semmilyen egyeztetés nem zajlott a lépésről a kórházszövetséggel . Többen ezért a szervezet rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezték, ám ezt meg kell előznie egy soron kívüli vezetőségi ülésnek.

Forrás: InfoRádió , Magyar Idők

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Délelőtt a felhősebb tájakon szakadozik, csökken a felhőzet, ezt követően a több-kevesebb napsütés mellett a szétterülő gomolyfelhők következtében erősen felhős időszakokra is számíthatunk. Kevés helyen futó zápor esetleg előfordulhat. A Dunántúlon az északi szelet élénk, időszakosan erős széllökések is kísérhetik, a Dunától keletre azonban gyenge marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 21 fok között várható.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!