Debreceni kutatók kezében a hosszú élet titka

Az öregedésben kulcsszerepet játszó folyamat megállításán dolgoznak a Debreceni Egyetem Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézetének munkatársai. Aradi János egyetemi docens az InfoRádióban elmondta: egy olyan anyagot próbálnak szabadalmaztatni, amely megállíthatja a sejtek öregedését.

Életünk során sejtjeink osztódnak. Egy sejtosztódáskor a sejtben lévő DNS vége, az úgynevezett telomer mindig rövidül - magyarázta a kísérletek szükségességét a debreceni biokémikus.

A telomer feladata az örökítő anyag, a DNS megóvása. Rövidülése okán azonban az idő előrehaladtával egyre kevésbé képes ellátni ezt a feladatát, így a sejt folyamatosan károsodik, veszít funkcionalitásából, majd elpusztul, ha ugyanis a rövidülés olyan mértékű, hogy a sejt értékes genetikai anyagot veszít általa, az pusztulásához vezet.

Minél hosszabb a telomer, annál több osztódásra képes a sejt, anélkül, hogy sérülne a génkészlete. Egy emberi sejt nagyjából ötvenszer osztódhat.

A debreceni kutatók a telomer rövidülését próbálják megakadályozni, ehhez egy úgynevezett telomeráz enzimet használnak, amely képes kiegészíteni a sérült szakaszt.

Mint azt Aradi János elmondta, a világban két irányban is végeznek kísérleteket a telomerekkel kapcsolatban. A kutatók egy része meghosszabbítani akarja ezeket, hogy növelje a sejt élettartamát, más részük azonban éppen megrövidítené.

Ennek oka, hogy a normál sejtekben nincs elegendő enzim a DNS-végek meghosszabbításához, míg például a tumorsejtekben bőven van belőlük. A daganatos sejtek rendelkeznek az élettartamot növelő enzimmel, ennek köszönhetően kipusztíthatatlanok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

Túlnyomóan derült idő várható, de a déli, délnyugati határvidéken maradnak felhős körzetek. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szél veszít ugyan erejéből, azonban továbbra is lehetnek élénk széllökések.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6 fok között várható, a szélvédett helyeken gyenge fagy is lehet. A mai orvosmeteorológiai helyzet sokaknak megterhelő lehet, a keddi hidegfront hatása ugyanis szerdán tovább fokozódhat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!