Családi tréner az egészséges étkezésért

New York, 2008. január 14. (MTI/Reuters) - Azokban a családokban, ahol az étkezési tanácsadó aktívan jelen volt, a szülők és a gyerekek is könnyebben álltak át az egészséges szokásokra - állítja egy francia tanulmány.

Damien Paineau francia kutató csapata egy tanéven, 8 hónapon át vizsgálta 1013 általános iskolás gyerek és szülei étrendjét. A kutatás megrendelője a dél-afrikai székhelyű Nutri-Health, étrendkiegészítőket gyártó és forgalmazó cég volt.

A vizsgálatban három csoport vett részt: az egyik csoport szoros tréneri segítséget kapott a mindennapokban, a második csak alkalmi tanácsadást, míg a harmadik csoport tanácsadás nélkül, a saját étkezési szokásait folytatta.

Az étrendi tanácsadás a zsírbevitel csökkentésére, az összetett szénhidrátok fogyasztásának növelésére és a cukorfogyasztás csökkentésére irányult.

Az Archives of Pediatric and Adolescent Medicine szakfolyóiratban közölt jelentés szerint a támogatott csoportokban a gyerekek a kérésnek megfelelően változtatták meg étrendjüket, sőt a felnőttek 46 százalékának is sikerült ez.

A tanulmány szerzői azt a tanulságot vonják le, hogy megfelelő tanácsadás mellett a családok többsége kész lenne egészségesebb étkezési szokásokra átállni.

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
„Hogyan fogyjak le gyorsan?” – 5 egyszerű tipp, amelyet szakértők ajánlanak
Van egy kis baj a leveskockákkal
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +26 °C
Minimum: +13 °C

Derült vagy gyengén fátyolfelhős, száraz idő várható. Az északias szél a legtöbb helyen mérséklődik. A hőmérséklet késő este 15 és 21 fok között alakul. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 10 és 16 fok között valószínű, de a szélvédett, hidegre hajlamos helyeken ennél pár fokkal hűvösebb is lehet. Fronthatás ezekben a napokban nem érvényesül, időjárásunkat anticiklon alakítja.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?