CaliVita Nemzetközi Véradó Nap

2007. május 11-12-én került sor az első CaliVita Nemzetközi Véradó Napra 12 európai ország részvételével. A CaliVita, a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat együttműködésével megtartott rendezvény célja volt, hogy a résztvevők olyan adománnyal segítsék embertársaikat, melyre bárkinek, bármikor szüksége lehet: saját vérükkel. Magyarországon a szervezők összesen 27 helyszínen várták a segíteni szándékozókat.

A véradó napon a 12 országban összesen 7575-en adtak vért. Figyelembe véve, hogy egy egységnyi levett vérből három vérkészítményt állítanak elő, ezzel az eredménnyel akár több, mint 22 ezer embernek is tudunk segíteni.

Az országok közül a legmagasabb részvételi arány Magyarországon (2518 véradó), Lengyelországban (1836 véradó) és Macedóniában (1550 véradó) volt. A magyarországi helyszínek közül a legtöbben Budapesten (4 helyszínen összesen 357 fő), Kecskeméten (229 fő), Szegeden (239 fő), Szolnokon (228 fő) és Veszprémben (208 fő) adtak vért.

A véradó nap megvalósításában a szervezők számos helyszínen segítséget kaptak a Magyar Vöröskereszt, valamint az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai mellett a helyi városvezetéstől és médiától is, és bár a tömeges véradás Guinness-rekordját ez alkalommal nem sikerült megdönteni, a rendezvény sikerére és pozitív fogadtatására való tekintettel a CaliVita úgy döntött, hogy jövő évben ismét megrendezi a Nemzetközi Véradó Napot.

Ezúton is szeretnénk köszönetünket kifejezni, azoknak akik karjukat nyújtották ezen a napon és 450 ml vérrel segítettek a rászorulókon, mellyel részt vettek a rekordkísérletben!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

A reggel még felhős tájakon is csökken a felhőzet, és napközben már mindenütt napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet elsősorban hazánk keleti felén kísérhetik élénk, néhol erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!