Az Abcúg újságíróját augusztusban medencetörés és belső vérzés kockázatával szállították az egyik nagy vidéki kórházba. Négy napot töltött ott, ezalatt pedig megtapasztalta, milyen ma Magyarországon kórházi betegnek lenni. Benyomásait egy riportban osztotta meg.
"Hiába próbálnak minden tőlük telhetőt megtenni, az állandó kapkodás miatt az ápolók hajlamosak elfelejteni a betegek kéréseit vagy túladagolni a fájdalomcsillapítót . Az orvosok pedig még csak rá sem pillantanak a betegre a reggeli vizitkor" - kezdi történetét az író.
"A traumatológián fekvő betegek 70-80 százalékban olyanok, akik talpra sem tudnak állni, de akár még egy pohár víz megivásához is segítség kell nekik. Ezért folyamatosan hallani lehetett a nővérhívó hangját. Sokszor nem mertük megnyomni a hívógombot. Inkább dupla annyi fájdalommal és idő alatt küzdöttük ki magunkat a mosdóba, mert hallottuk, hogy az ápolók egy nálunk problémásabb beteggel vannak elfoglalva. Ha mégis szóltunk, akkor kisebb várakoztatás után beviharzottak a kórterembe, nem voltak ingerültek, de mi akkor már megszeppenve közöltük velük az aprónak tűnő bajainkat. Egy idő után állandó bűntudattal párosult a nővérhívó megnyomása."
Gyógyszermérgezés tájékoztatás hiányában
"Az ápolók leterheltségét a saját bőrömön is tapasztaltam. Napjában háromszor hoztak fájdalomcsillapítót, az első nap után már csak pirula formájában, amit egy adagolóba raktak. Az első éjszaka az ápoló benne hagyta a levélben a gyógyszerszemeket, és külön el is magyarázta, hogy mikor mit vehetek be. A második naptól kezdve azonban már csak számomra ismeretlen bogyókat dobáltak bele a gyógyszertartóba. Mivel fogalmam sem volt, hogy mit mikor kell bevennem, tájékoztatás hiányában az adagoló szerint vettem be reggel és délben is a kapott gyógyszert. Délutánra gyógyszermérgezésem lett, a hányingert pedig csak estére, egy üveg infúzióval és három hányáscsillapítóval sikerült elmulasztani."
"Ha nincs különösebb baj - például gyógyszermérgezés -, akkor a kórházban töltött idő alatt nem is igazán lát a beteg orvost, kivéve a reggeli villámvizetet. Ez a vizit azonban csupán másodpercekig tart, mégis fél napon át tartó készületek előzik meg. Az ápolók már a vizitet megelőző este készítették a betegeket az osztályvezető érkezésére. Ilyenkor a betegnek is volt feladata: rendet kellett varázsolni az ágy mellett lévő polcon. Semmilyen étel nem maradhatott szem előtt, sem papírzsebkendő, sem törölköző, csakis a kórház kellékei. Este 11 és hajnali 3 között jött az ágyhúzás, ami az ágyon lévő összes lepedő lecserélését jelentette. Takarót viszont csak hajnali fél 5-kor cseréltek, mert azzal bármi történhetett a reggeli vizitig, és jobban szem előtt volt, mint a lepedő" - derül ki a cikkből, ami teljes terjedelmében ide kattintva érhető el.
