Bezárnak egy pszichiátriát a fővárosban

Lapértesülések szerint - szakemberhiány miatt - a közeljövőben áttelepítik a fővárosi Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriai részlegének betegeit és dolgozóit a Nyírő Gyula Kórház Országos Pszichiátria és Addiktológiai Intézetébe.

A Népszava arról számolt be , hogy az osztályon dolgozó személyzetet egyelőre csak informálisan tájékoztatták a változásról, a kórházvezetés semmilyen hivatalos felvilágosítást nem adott az ügyben. Az érintettek ugyanakkor érthetően aggódnak, mivel az a hír terjed, hogy december végén megszűnik a részlegük.

Bezárhatják a Merényi-kórház közelmúltban felújított pszichiátriai részlegét
Bezárhatják a Merényi-kórház közelmúltban felújított pszichiátriai részlegét

Tavaly szeptemberben Vályi Nagy István, az Merényi-kórházat működtető Dél-Pesti Centrumkórház főigazgatója a személyi feltételek hiánya miatt arra kért engedélyt, hogy a pszichiátria 64 ágyából 30-on szüneteltethessék a betegellátást. Bár 2017-ben a kórház menedzsmentje még azt mondta, hogy az ellátás nincs veszélyben, valójában azóta csupán néhány orvos maradt az osztályon. A Népszava értesülései szerint az intézmény vezetői extra juttatásokkal is próbálták enyhíteni a szakemberhiányt: az ügyeletet ellátó orvosoknak a bérükön felül óránként további 2500 forintot fizettek ki.

A pszichiátriai részleget több mint egy évtizede, 2007-ben alakították ki ágyanként egymillió forint állami támogatással. Két évvel ezelőtt a 64 ágyas pszichiátriai osztályt teljesen, a 69 ágyas pszichiátriai rehabilitációs osztályt pedig részlegesen felújították. Teljesen átalakították, biztonságosabbá tették a kórház zárt osztályát, valamint gerontopszichiátriai részleget alakítottak ki. A beruházás összesen 69 millió forintba került, ebből 40 milliót a fenntartó Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) biztosított, a fennmaradó részt pedig saját forrásból maga az intézmény.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.