Célja, hogy a magyar lakossághoz, az egészségügyi kérdések iránt érdeklődőkhöz hiteles információk jussanak el sokakat érintő népbetegségekről, általános egészségügyi témákról.
A program - összhangban a nemzetközi gyakorlattal - hangsúlyozni kívánja a patikák egészségügyi felvilágosító, egészségnevelő szerepét.
A havonta, kéthavonta változó témákkal foglalkozó kiadványok segítséget nyújtanak a betegségek tüneteinek felismerésében, hasznos információkkal szolgálnak a megelőzésről és a kezelési lehetőségekről. A tünetek okainak megszüntetése és a gyógyulás érdekében mindenképpen érdemes azonban szakember segítségét kérni.
Az ÉSZBEN TARTOTT EGÉSZSÉG program a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság és a Richter Gedeon Rt. támogatásával készült.
A kezdeményezésről Prof. Dr. Nyiredy Szabolcs akadémikussal, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság főtitkárával beszélgettem.
- Mi a program célja?
A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság szeretné felhívni a figyelmet az egyes terápiás területek fő kérdéseire, elsősorban a lakosság, másodsorban a gyógyszerészek körében. Fontos, hogy ismerjék a betegségek megelőzésének módját, ismertté váljanak az egyes betegségekre jellemző tünetek, a gyógyuláshoz vezető utak és az, hogy milyen szempontok szerint érdemes köztük választani.
Célunk egy folyamatosan működő új kommunikációs csatorna megnyitása is a lakosság irányába, amelyen keresztül a terápiás területekhez kapcsolódó valamint egyéb egészségügyi információk, és felvilágosítás juttatható el a közönséghez.
- Hogyan született az ötlet, hogy szokatlan módon egy tudományos társaság, mint az MGYT országos egészségügyi felvilágosító kampányba kezd?
A gyógyszerészettel kapcsolatban mostanában sokaknak az árak, az árrés jut eszébe és nem a szakma iránti elkötelezettség és a tudományos kutatások. Ez a patikusok jelenlegi jó megítélésének esetleges megváltozásához vezethet, pedig a több mint hétezer fős gyógyszerész társadalom jól képzett, szakmailag igen felkészült gyógyszerészekből áll, akik folyamatosan képzik magukat az általunk szervezett oktató előadásokon. A gyógyszerészek kapcsán ez kellene, hogy eszébe jusson mindenkinek.
Nagy részük patikában dolgozik, így nap mint nap találkozik az emberekkel. A tára mögött állva pontosan tudják mi az, ami a patikába betérőt a legjobban foglalkoztatja, mi az az egészségügyi probléma, amelyről bővebben szeretne tájékozódni.
A program kitalálásában fontos szerepet játszott az a kívánalom, miszerint a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság nyisson, lépjen túl a szakmai körön és kerüljön közelebb a lakossághoz: ne csak a gyógyszerészek ismerjék az embereket, hanem az emberek is ismerjék meg a gyógyszerészeket, munkájukat és azon keresztül az MGYT-t.
- Mennyiben tudnak mást nyújtani az egészségügyi felvilágosításban a patikusok, mint az orvosok?
Az orvosok túlterheltek, alig jut néhány perc a betegre. Nincs arra idejük, hogy beszélgessenek, bővebben elmagyarázzák a panaszosoknak, hogy mi az egészség megőrzésének, a betegség elkerülésének vagy bizonyos tünetek enyhítésének módja. A patikusok türelmesen, jobban odafigyelve, egyenrangú félként beszélgetnek az érdeklődőkkel.
A magyar lakossághoz kevés csatornán jut el a nem termékspecifikus, ugyanakkor hiteles egészségügyi információ sokakat érintő népbetegségekről, azok tüneteiről és a kezelési lehetőségekről. Ezzel szemben az egyéb termékekről szóló információkkal erősen telített a piac.
Az általános egészségügyi témájú vagy terápiás területekre vonatkozó információk átadásának optimális helyszíne a patika, összhangban azzal a nemzetközi gyakorlattal, amely a patikák egészségügyi felvilágosító, egészségnevelő szerepét hangsúlyozza.
Lényeges tényező, hogy a gyógyszerészek képesek formálni az emberek és rajtuk keresztül a társadalom vélekedését, hozzáállását bizonyos kérdésekben. Ezt a véleményformáló erőt kívánja latba vetni a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság azért, hogy még eredményesebbé váljon az egészség megóvását szolgáló információk átadása, tehát a patikák egészségügyi felvilágosító, egészségnevelő szerepe.
-Kiknek szánják a programot?
Korra, nemre való tekintet nélkül mindenkinek, aki aggódik az egészségéért. Fontos persze, hogy a patikába látogató nyitott legyen az egészségügyi felvilágosításra, és örömmel fogadja el a gyógyszertárból származó, saját egészségére és egészségmegőrzésére irányuló útmutatásokat, információkat. Sok és sokféle érdeklődőt várunk, tehát kiadványainkban is törekszünk a világos, mindenki számára érthető és közvetlen hangvételre.
-Ki garantálja a programmal kapcsolatban a szakmai hitelességet?
A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság. Rendhagyó, hogy egy tudományos társaság, mint az MGYT olyan országos programba kezd, mint az ÉSZBEN TARTOTT EGÉSZSÉG, ám meggyőződésem, hogy ezen az úton tovább haladva komoly eredményeket érhetünk el a lakosság egészségügyi felvilágosításában és egészségre nevelésében. Így látja ezt támogatónk, a Richter Gedeon Rt. is, amely felismerve a feladat fontosságát többek között magára vállalta a brosúrák elkészítését és kiszállítását a különböző patikákba.
-Milyen témákban kaphatnak felvilágosítást az érdeklődők?
A nyár a gombás megbetegedésről való tájékozódás és tájékoztatás ideje volt. A sürgősségi fogamzásgátlás nincs időszakhoz kötve, mindig aktuális, vagy például a reflux (a nyelőcső alsó harmadának elernyedt izomzata miatt a savas gyomortartalom a nyelőcsőbe áramlik) kellemetlen tüneteinek enyhítéséről is tájékoztatást kaphat az érdeklődő.
-Meddig tart a több száz patikát érintő program?
A fogadtatás nagyon jó, mind a patikák, mind a lakosság körében. Kezdetben öt, sokakat érintő egészségügyi problémával kívánunk foglalkozni, mint a már említett sürgősségi fogamzásgátlás, a reflux és a gombás megbetegedések, valamint a fájdalmas izomgörccsel járó reumatikus megbetegedések, derékfájás. Az említett témák körbejárásán túl, a program időtartama természetesen a további fogadtatástól és igényektől függ.
-Hol kaphatnak felvilágosítást az ÉSZBEN TARTOTT EGÉSZSÉG-ről érdeklődők?
Munkanapokon 15 és 18 óra között az ÉSZBEN TARTOTT EGÉSZSÉG nevű program témáiban jártas szakemberek fogadják a hívásokat a 06-80-201-466 ingyenesen hívható, zöld számon. Minden további időpontban az automata tájékoztatót hallgathatják meg a menüpontok segítségével.