Bércsökkenéstől félnek a mentődolgozók

Fizetéscsökkenéstől tartanak a mentőszolgálati dolgozók, miután már nem lesznek közalkalmazottak. Egy mentős szerint több kollégájának is elmondták, mennyivel lesz kevesebb a bérük. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője, Győrfi Pál szerint viszont nem kaphattak ilyen munkáltatói választ a dolgozók.

Az ATV híradójának nyilatkozott az a vidéken dolgozó, névtelenséget kérő mentős, aki attól tart, hogy minimum 20 ezer forinttal csökken a fizetése márciustól, amikor már nem lesz közalkalmazott - írja az atv.hu . A mentős úgy vélekedik, nincs egyedül azzal a feltételezéssel, hogy az állam vissza akarja venni az őszi béremelés összegét. Az érintettek egy zárt körű Facebook-csoportban beszélnek a részletekről. "Többen felhívták a HR-osztályt, van megadva telefonszám, HR-ügyintéző, és ő néhány kollégának már elmondta, hogy mennyivel fog visszaesni durván a bére. (...) Van, akinek 40 ezerrel, valakinek 20 ezerrel, valakinek 25 ezer forinttal" - mesélte a mentős.

Fizetéscsökkenéstől tartanak a mentőszolgálati dolgozók, miután már nem lesznek közalkalmazottak.
Fizetéscsökkenéstől tartanak a mentőszolgálati dolgozók, miután már nem lesznek közalkalmazottak.Fotó: OMSZ

Az ATV az üggyel kapcsolatban megkereste Győrfi Pált , aki szerint a dolgozók nem kaphattak ilyen munkáltatói választ. Mint írták, a szolgálati jogviszonyhoz kapcsolódó részletszabályok kialakítása folyamatban van, de alapvetés, hogy jogviszonyváltásból származó bércsökkenés senkinél se történjen.

Sok a bizonytalanság

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetségének alelnökének, Illés Istvánnak az az álláspontja, hogy sok a bizonytalanság. A dolgozóknak most kell benyújtaniuk az igazolásokat az eddigi munkaviszonyaikról. "Itt az értelmezéssel és az információ hiányával van a probléma, tehát ugye ez a törvény megfogalmaz jó pár dolgot, ami a fizetési fokozatokhoz kapcsolódik, tehát hogy milyen munkaviszonyok számíthatók be, és ennek a megítélése, értelmezése nem egységes" - magyarázta Illés István.

"A lélegeztetőgépről kevés az esély élve lejönni" Mentőápoló szerzőnk az egyik legnehezebb (vagy a legdurvább, ha úgy tetszik) esetéről mesél, amivel 2020-ban találkozott. Cikkét ide kattintva olvashatja.

A képzettség alapján is új besorolás készül, más juttatásokról pedig még nincs döntés. Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke erre reagálva azt mondta, maga a jogszabály felhatalmazást adott az országos kórházi főigazgatónak arra, hogy a béren kívüli juttatások, támogatások körét szabályozza. Mivel azonban a szabályozás mind a mai napig nem történt meg, ez komoly bizonytalanságot okoz a munkavállalóknak - mutatott rá Soós.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.