Az ózón gyilkolja a tüdőt

A levegőminőség szabályozását is befolyásolhatja az a tanulmány, amelyben kutatók azt állítják, a szmog egyik alkotóelemének hosszútávú hatása jelentősen megnöveli a tüdőbetegség miatti halálozás esélyét.

A tanulmány szerint a tüdőbetegség okozta halálozás kockázata akár 50 százalékkal is megnövekedhet a légkörben található ózon magas koncentrációjának hatására. Korábbi kutatások már összefüggésbe hozták a légkör ózontartalmát a szívrohamokkal és a súlyos asztmás rohamokkal, és kimutatták, hogy a szmogban található apró korom- és porrészecskék hosszútávon kockázati tényezőnek számítanak a szív- és tüdőbetegségek szempontjából.

COPD

Ez az első olyan tanulmány, amely az ózon hosszútávú egészségügyi hatásait vizsgálta, azét az ózonét, amely a napsugárzás és a gépkocsik kipufogógázából és az üzemek szennyezéséből származó nitrogénoxidok reakciójából keletkezik.

"Számos vizsgálat bizonyította, hogy a magasabb ózonszinttel járó napok a következő nap akut egészségügyi hatásokkal járnak" - mondta el George Thurston, a New York Egyetem Orvosi karának kutatója, a tanulmány társszerzője. "Ez a vizsgálat azt mondja, a lakosság egészségének védelmében nemcsak a csúcsokat kell csökkentenünk, hanem a hosszútávú, kumulatív expozíciót is."

A kutatók becslései szerint a légúti betegségek halálozásának kockázata minden 10 ppm ózonszint növekedés hatására 4 százalékkal emelkedik.

"Az Egészségügyi Világszervezet adatai azt mutatják, hogy körülbelül 240 ezer ember hal meg évente az Egyesült Államokban" - nyilatkozta Michael Jerrett, a Berkeley-i Kalifornia Egyetem kutatója, a tanulmány vezető szerzője. "Már egy négyszázalékos növekedés is ezres nagyságrenddel növeli meg a halálozások számát évente. A világot tekintve mintegy 7,7 millió ember hal meg légúti betegségekben, így az ózonszennyezés hatása világszerte igen súlyos lehet."

A Környezetvédelmi Ügynökség a jövő évben vizsgálja felül az ózonszabványokat, amelyek jelenleg nem védenek az ózonszennyezés hosszútávú hatásaitól, azonban a rövidtávú terhelést 75 ppm-ben határozzák meg. A tanulmány szerint még egy olyan városban, mint New York sem éri el soha az ózon ezt a szintet, a légúti betegségek miatti halálozás kockázata a hosszútávú hatás miatt mégis 25 százalékkal emelkedett. A New England Journal of Medicine folyóiratban megjelent tanulmány 450 ezer olyan ember adatait elemezte, akiket 1982-től 2000-ig követtek nyomon az Amerikai Onkológiai Társaság vizsgálata keretében, ezt 96 amerikai város 1977 és 2000 között feljegyzett ózonadataival hasonlították össze.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
fogyást segítő gyógyszer
Új fogyasztó gyógyszer jön: a vércukorszintet is hatékonyabban csökkenti
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +8 °C
Minimum: +1 °C

Napközben elsősorban a Dunától keletre akár hosszabb időre is elvékonyodhat, felszakadozhat a felhőzet, ezzel szemben a nyugati, délnyugati harmadban többfelé tartósan borult időre van kilátás. Időszakos gyenge eső, zápor az ország több pontján is előfordulhat - a nappali órákban kisebb eséllyel az Alföldön eshet. Többfelé megélénkül, néhol megerősödik a keleti, délkeleti szél, de az északkeleti tájakon gyengébb lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati harmadban és Borsodban többnyire 3 és 8, másutt 9 és 16 fok között valószínű - a délkeleti határ közelében lehet a legenyhébb az idő. Késő este 0, +7 fok várható. A hőmérséklet emelkedése miatt a melegfrontra érzékenyek tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Melyik jobb a fogaknak: a sajt vagy a karamell? Teszteld a tudásodat! A fogaink egészségének megőrzése nagyon fontos. Egyes ételek, italok és mindennapi szokások azonban jelentősen károsíthatják a fogzománcot és a szájüreg állapotát. Lássuk, mennyire vagy képben a kockázati tényezőkkel!
kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!