"Az orvosok cenzúrázása a betegeknek is árt"

A Győr-Moson-Sopron Megyei Orvosi Kamara elnöke, Szijjártó László szerint két esetben fogadható el, ha egy orvost korlátoznak a megszólásban, ezeken túl azonban káros, ha cenzúrázzák őket.

Ha cenzúrázzák az orvosokat, és nem mondhatják el, hogy egy kórház vagy rendelő nem tud megfelelő minőségű ellátást nyújtani, nem kommunikálhatnak szabadon az orvosok a betegeikkel a médián keresztül, az a betegeknek is súlyosan árt - nyilatkozta a Telexnek Szijjártó László. A szakember a napokban egy Facebook-bejegyzésben állt ki egy ismert kollégája mellett. A kolléga a hazai COVID-ellátás hiányosságairól, az intenzív osztályok túlterhelt személyzetéről és az ottani magas halálozási arányokról készített interjút egy professzorral, akinek sem a nevét, sem munkahelyét nem írhatta le, mert a kórház megtiltotta a professzornak a nyilatkozattételt.

Szijjártó László szerint mindenkinek fontos lenne, hogy az orvosokat ne cenzúrázzák. Fotó: illusztráció, Getty Images
Szijjártó László szerint mindenkinek fontos lenne, hogy az orvosokat ne cenzúrázzák. Fotó: illusztráció, Getty Images

"Kutya kötelességünk tájékoztatni a beteget"

Szijjártó a Telexnek kifejtette, "két esetben fogadható el, ha egy orvost korlátoznak a megszólalásban", ezeken kívül kifejezetten káros, ha cenzúrázzák őket. Szerinte az egyik nyilvánvalóan elfogadható eset az orvosi titoktartás , melyet csak akkor szeghetnek meg, ha bántalmazás vagy más bűncselekmény nyomait látják a betegen. A másik pedig, ha a munkáltató, azaz a kórház vagy a rendelőintézet vezetése szabályozza a nyilatkozási rendet. Hangsúlyozta, ez utóbbiban nem lenne semmi különös, ha csak a munkavállalói lojalitás jegyében történne, csakhogy "a magyar kórházakban inkább az jellemző, hogy az intézményvezető retteg, hogy az ott dolgozók bármit nyilatkozhatnak, ami miatt neki a fejére koppintanak". Pedig, mint mondja, ha ellátási problémák lépnek fel egy kórházban, arról egy orvosnak "kutya kötelessége" tájékoztatni a betegét.

Szijjártó szerint nem stimmelnek az adatok

Szijjártó egy korábbi Facebook-posztjában a központi statisztikákban szereplő adatokról is írt, melyek szerinte sokszor nem felelnek meg a valóságnak. Pedig - mint fogalmazott - ezek fontosak lennének, amikor a koronavírus -járvány kapcsán egyre többször kerül napirendre az egészségügy teljesítőképességének a határa.

Fotók: így harcolnak a járvány ellen a Szent Lászlóban Egyre többet hallunk arról, hogy a jelenleg érvényben lévő korlátozások egyik fő célja, hogy csökkenjen az egészségügyre nehezedő nyomás, és így a koronavírus-járvány idején is fenntartható legyen az ellátó rendszer. Ám az emberek többsége valójában csak elképzelni tudja, hogy milyenek most a mindennapok a frontvonalban. Ebbe engednek némi betekintést a korábbi cikkünkben közölt fotók.

"Az ágyak, az orvosok és az ápolók számáról azt kell tudni, hogy ezek a valóságban évtizedek óta sok helyen jóval alacsonyabbak, mint a lejelentett adat vagy a valóban működőképes eszköz. Egy orvos, ápoló több intézményben is dolgozik, így többször is lejelentik. A rég elavult minimálfeltételeket szinte már sosem ellenőrzik, és nem igazítják a hatóságok a korszerű elvárásokhoz" - részletezte Szijjártó, aki szerint, ha egy kórházban vagy osztályon bármilyen probléma merül fel, arról a lakosságot is azonnal tájékoztatni kellene.

Ez etikátlan eljárás a betegekkel szemben

"A beteg ne a kórházba érve tudja meg, hogy napokig szünetel a rendelés, elromlott a CT, elmarad a vizsgálat vagy annyira nincs személyzet, hogy bizonytalan lenne az ellátás minősége. Ezt legalább olyan fontos lenne tudnia a betegnek, mint a mentőszolgálatnak" - mondta e bejegyzés apropóján a portálnak Szijjártó László, aki szerint, ha ez a fajta tájékoztatás nem történik meg, akkor a kórház etikátlanul jár el a betegekkel szemben, és veszélyezteti az ellátásukat. A szakember hangsúlyozta, kritikája kormányoktól független, "bármilyen politikai oldal gázolna bele így az orvosok szakmai autonómiájába és az orvos-beteg kapcsolatba, azzal súlyos hibát követne el".

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.