Az idősgondozás modernizálása

5,3 millió dollárt fektet be az idősek gondozását forradalmasító technológia kidolgozásába a General Electric Healthcare üzletága - jelentették be a sajtó képviselői előtt. A kutatást a magyar kormány is támogatja.

895 millió forint (4.2 millió USD) támogatást kapott a magyar kormánytól kutatásra és egy olyan új egészségügyi megfigyelő (monitoring) rendszer kifejlesztésére a GE Healthcare és a GE vállalatcsoport PPP rendszerben vezetett - a magán és a közszektor szervezeteit magában foglaló- konzorciuma.

A cél, hogy új módszerek alkalmazásával lehetővé tegyék az idős emberek egészségügyi állapotának otthoni figyelemmel kísérését.

A GE Healthcare további 238 millió forintot (1.1 millió USD) fektet be a programba - olvasható az eseményről kiadott sajtóközleményben.

A 2008-ban induló három éves program az egészségügyi cégek szakértőit, valamint vezető tudományos intézeteket fogja össze azzal a céllal, hogy egy integrált rendszert és olyan új eljárásokat fejlesszenek ki az idős emberek egészségügyi állapotának távirányítású sürgősségi ellenőrzése, melyek elődlegesen az idegrendszeri betegségek, mint például a stroke, a depresszió vagy a demenciában szenvedők esetében alkalmazhatóak.

A konzorcium kutatást is indít egy olyan sürgősségi ellenőrzési rendszer kifejlesztésére, mely egyszerre lesz alkalmas az aktivitás szintjének, és az olyan alapvető életjelek, mint a vérnyomás és a szívhang vizsgálatára, így egy potenciálisan fellépő egészségügyi állapotváltozás vagy vészhelyzet kialakulása esetén, azonnal riasztani tudja a gondozókat.

A GE Healthcare által vezetett konzorcium magába foglalja a magyarországi egészségügyi iparág képviselőit úgymint a Mednet 2000 és a Meditech Kft-t együttműködésben a Veszprémi Pannónia Egyetemmel, a Szegedi Tudományegyetemmel és a Budapesti Műszaki Főiskolával. A konzorcium 71 kutató (és azok asszisztenseit) alkalmazását és 23 új munkahely megteremtését biztosítja Magyarországon.

Új szemléletre van szükség, hogy az idősek minél tovább élhessenek saját lakókörnyezetükben. Ez ugyanis jobb az érintetteknek és olcsóbb az államnak.

Az integrált otthoni beteggondozással kapcsolatos elképzelések megvalósításához ezért a magyar kormány pályázat útján elnyerhető összegekkel is támogatja a gazdaságfejlesztési stratégiába illő kezdeményezést: az idősek otthoni biztonságát és önállóságát segítő technológiák kifejlesztését.

Szerte Európában egyre több az idős ember, és sokan laknak nagy távolságra rokonaiktól. Ezért új módszerekre van szükség, hogy ezen emberek egészségét is figyelemmel lehessen kísérni, távolból is.

A távirányítással működtethető úgynevezett "telemonitoring" ellenőrzési rendszer segítségével ápolók figyelemmel kísérhetik az élettani változásokat, ellenőrizhetik, hogy megtörtént-e a gyógyszerbevétel, riasztást kapnak a szokásos szintektől való eltérések esetén, ami elesésre, betegségre, vagy egyéb vészhelyzetre is utalhat.

Magyarországon már országszerte működnek a távirányítású egészségügyi ellenőrző hálózatok korszerű prototípusai, amelyeket a konzorcium a további fejlesztések kiinduló bázisaként kíván használni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +1 °C

A fátyolfelhők és az erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet nagy területek kísérhetik élénk széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű. Pénteken nem várható fronthatás.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!