Az európaiak dohányoznak a legtöbbet - a magyarok az élmezőnyben

Az utóbbi évek egyik egyre hevesebb vitája a dohányzásról szól, illetve a dohányzók jogainak feszegetéséről - számos országban már kormányzati lépéseket is tettek annak érdekében, hogy a nyilvános helyen füstölgést megszigorítsák, vagy egyenesen meg is tiltsák azt. Szigorúbban szabályozzák a dohányreklámokat, illetve a dohánytermékek értékesítési módját is. Úgy tűnhet, mintha minden a dohányzás ellen fordulna - de a TGI nemzetközi adatai azt mutatják, hogy a dohányipar nagyon messze áll még attól, hogy le kelljen húzniuk a rolót.

Dohányzók szerte a világon

A TGI húsz országot összehasonlító vizsgálatából kiderül, hogy az európai fogyasztók különösen elfogultak a cigarettával szemben. A vizsgált húsz ország közül a legtöbbet dohányzók mind európaiak: a görög felnőtt lakosság 46%-a, a törököknek 41%-a cigarettázik, és nem sokkal vannak lemaradva tőlük a franciák és a németek. De még Lengyelországban és Magyarországon is a lakosság egyharmada; Oroszországban, Spanyolországban, valamint Nagy-Britanniában is a felnőttek több mint egynegyede cigarettázik.

Ázsiában is eléggé elterjedt a dohányzás, de érdekes nemek közötti eltérés figyelhető meg több országban is. Indonéziában például a férfiak kétharmada dohányzik, a nőknek viszont csupán 2%-a, és hasonló tendenciák figyelhetők meg Kínában valamint Japánban is. A Közel-Kelet néhány tradicionális és konzervatív kultúrája erősen helyteleníti a nők dohányzását - Szaúd-Arábiában például a nőknek csak 4%-a dohányzik, míg a férfiaknak az egyharmada. Ez a hatalmas különbség Magyarországon nem figyelhető meg, noha itt is magasabb a férfiak között a dohányosok aránya: a férfiak 38%-a, a nőknek pedig 28%-a cigarettázik.

A dohányosok új generációja

Annak ellenére, hogy egyre többször, egyre több helyen és egyre intenzívebben halljuk a dohányzás veszélyeire felhívó figyelmeztetéseket, a nikotinpártiak száma nem fogyott jelentős mértékben. Nagy-Britanniában például az elmúlt öt év adatai alapján csak kisméretű visszaesést tapasztalunk a dohányosok arányát tekintve. Az is látható, hogy a fiatalok inkább dohányoznak, mint az idősebbek; Olaszországban például a 18-24 évesek között a dohányosok aránya háromszor magasabb, mint a 65 év felettiek körében.

Magyarországon 2000-ben 37% volt a cigarettázók aránya, ez valamelyest csökkent 2006-ra, évről évre megfigyelhető némi visszaesés a dohányosok arányát tekintve - a férfiak körében a csökkenés pár százalékkal magasabb. 2000 és 2005 között a 18-24 évesek közt 35-39%-nyi volt a cigiző, 2006-ban ez 34% - kicsit több mint a duplája a 65-69 évesek körében tapasztalt aránynak (16%).

Felhagyni a rossz szokással

Talán ezek a fiatal dohányosok úgy gondolkodnak, hogy még elég idejük van arra, hogy abbahagyják a füstölést. A dohányosok jelentős hányada jóformán minden országban megpróbálja letenni a cigit, a lengyelek dohányosok 64%-a, az oroszoknak 51%-a próbált felhagyni ezzel az elmúlt év során, viszont a magyaroknak csak 25%-a. A dohányzásról való leszokást segítő termékek piaca így nagy üzlet lehet, a brit és amerikai leszokni próbálók majdnem fele próbálkozott nikotintapaszokkal vagy nikotinos rágóval - nálunk ez az arány 22%, a leszokni vágyók többsége nem használ ilyen segédeszközöket.

No smoking, please!

Mindezek ellenére jelentős dohányzás-ellenes attitűdök figyelhetők meg sok országban. A britek és a dél-afrikaiak kétharmada egyetért azzal, hogy a dohányzást nyilvános helyeken be kellene tiltani, és a dohányzók magas arányának ellenére a törökök 67%-a is így vélekedik. Latin-Amerikában is hasonló attitűdöket találunk, a brazilok és a mexikóiak 65%-a gondolja úgy, hogy a dohányzást jobban kellene szigorítani. (TGI)

x

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: -2 °C

Északkelet felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, átmenetileg nagyobb területen kiderül az ég, de délnyugaton erősen felhős vagy borult marad az idő. Ott - lecsengő jelleggel - kisebb havas eső, havazás még előfordulhat, másutt száraz idő valószínű. Emellett hajnaltól északkelet felől egyre több fátyolfelhő érkezik. Néhol köd, esetleg zúzmarás köd képződhet. Gyenge, mérsékelt lesz a légmozgás.Késő este -6 és +3 fok között alakul a hőmérséklet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6, +2 fok között valószínű, de a szélcsendes, sokáig derült északkeleti tájakon néhol akár -10 fok közelébe hűlhet a levegő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!