Az Európai Betegségmegelőzési és -ellenőrzési Központ és tevékenysége

Ma 110 munkatárssal működnek, és már "nagyon messzire mentek" azzal a munkával, amelyet előírtak számukra. A központ feladata, hogy összehangolja a fertőző betegségek megelőzésére és védekezésére tett nemzeti intézkedéseket. Független intézmény, amely maga alakítja szakmai és tudományos véleményét, azt senki nem befolyásolja, de a munka minden egyéb szempontjából a központ része "az uniós családnak". Mind a 27 uniós országgal nagyon szoros az együttműködés - hangsúlyozta a magyar igazgató.

Emlékeztetett: három fő területen dolgoznak. Egyfelől egy európai figyelőrendszer kiépítésén, hogy ha a szakemberek tudni akarják, milyen irányvonalak mutathatók ki a fertőző betegségekben, "legyen egy hely Európában, ahol ezt megtalálják". Az ezt segítő adatbázist most véglegesítik, ez év közepén megkezdik az adatgyűjtést a tagországokból.

Ezentúl évente bocsátanak ki éves epidemológiai jelentéseket is, amelyekből a főbb trendeket meg lehet állapítani, és ezek alapját képezik majd a prioritások rögzítésének. Az első ilyen jelentés májusra készül el, és mind az 51 fertőző betegséget áttekinti - közölte Jakab Zsuzsanna.

A másik fő feladatkör a bizonyítékokon alapuló tudományos irányelvek, iránymutatások kidolgozása: ezekkel azt igyekszik elősegíteni a központ, hogy a politikusok a helyes döntéseket hozzák. Ennek érdekében az ECDC nemcsak saját szakemberekkel dolgozik, hanem sok szakembert bevonnak az uniós tagországokból is.

Harmadrészt a központnak javítania kell az Európai Unió felkészültségét a fertőző betegségekkel szemben, és hogy egységesen reagáljon, ha van egy járvány: ebbe a feladatkörbe illik a most napirenden lévő, influenza elleni felkészülés.

Jakab Zsuzsanna beszélt arról is, hogy hét betegségkörre önálló stratégiai programot dolgoztak ki: a madárinfluenzát és a szezonális influenzát is magában foglaló pandémiára, az AIDS-re, az EU-ban alacsony szinten álló, de az unión kívül óriási járványban terjedő tuberkolózisra, a kórházi fertőzésekre és antibiotikumokkal szemben kialakult rezisztenciára (jelenleg minden tizedik beteg összeszed egy ilyen betegséget), az élelmiszerekkel összefüggő betegségekre (például szalmonella), a környezeti eredetű kórokra, mint a sikungunya láz, amely szúnyogcsípéssel terjed, nagyon súlyos izületi fájdalmakkal, bőrkiütéssel, magas lázzal és gyengeséggel jár (e betegség miatt Franciaországban majdnem le kellett mondania a kormánynak, mert az országhoz tartozó Réunion szigeten a lakosság 80 százalékát megfertőzte), valamint az időjárás-változás következtében felgyorsuló fertőzésekre, mint például a Noro vírus, amely egyebek között a tengerjáró hajókon bukkan fel gyakran. E betegségekre végrehajtási tervek is készülnek Stockholmban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: -1 °C

Napos idő várható gomolyfelhőkkel, amelyek szétterülnek. Emellett északkelet fölé érkezhet vastagabb felhőzet. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.