Az érelmeszesedést így kerülhetjük el

Az érelmeszesedés - az artériák megkeményedése és beszűkülése - kikövezheti az utat a súlyos, akár halálos keringési betegségek számára. A ritmuszavarok, szívroham, stroke, krónikus vesebetegség és egyéb kórok kialakulásának kockázata azonban jelentősen csökkenthető saját erőnkből is, testmozgással.

Azok az ateroszklerózisban szenvedők, akik rendszeresen megmozgatják magukat, kevésbé valószínű, hogy meghalnak bármilyen ok következtében, mint akik nem edznek, habár az artériáik mentesek a betegségtől - derül ki a A Mayo Klinika Proceedings: Innovations, Quality and Outcomes című folyóiratában megjelent tanulmányból .

senior futó
A testedzés javítja a koronaerek állapotát és a magas kor megérésének esélyét - Fotó: Getty Images

Az orvosok az érelmeszesedést (ateroszklerózis) a koszorúér-kalcium (CAC) teszt néven ismert vizsgálattal végzik, amely megméri az artériákban felhalmozódott plakk mennyiségét. A szkennelés CAC-értéke 0 és> 400 között van. Általánosságban elmondható, hogy minél magasabb valakinél a CAC pontszáma, annál valószínűbb, hogy szívbetegségben szenved, szívrohamot vagy stroke-ot kap. A New York-i Mount Sinai egészségügyi központ új tanulmánya megállapította, hogy a rendszeresen tréningező emberek szignifikánsan alacsonyabb kockázatot mutatnak, mint amire általában a CAC-pontszámból következtetni lehetne.

Több futás, kevesebb szívprobléma

A kutatók 2318 felnőtt egészségügyi adatait elemezték , akiknek az életkora 65 és 84 év között volt, s akiken 1998 és 2016 között CAC vizsgálatot végeztek. A teszt előtt az önkéntesek kitöltöttek egy kérdőívet is, amelyben szerepelt egy sor arról is, hogy értékeljék az általuk végzett testedzés mennyiségét egy tízfokozatú skálán. A 0 és 2 közötti pontszámot alacsony aktivitásnak tekintették, a 3 és 7 közöttit mérsékeltnek, míg a 8-tól 10-ig terjedőt magas mértékű testmozgásnak. Amikor a kutatók a résztvevők halálozási arányát vizsgálták egy 10 éves időszak alatt, úgy találták, hogy azoknál, akik kevesebb fizikai aktivitásról számoltak be, a halálozási arány magasabb volt (évi 2,9 százalék) azokénál, akik fizikailag aktívabbak voltak (évi 1,7 százalék).

A legszembetűnőbb azonban az volt, hogy azok, akiknél szignifikáns volt az ateroszklerózis (azaz a CAC pontszámuk magasabb volt 400-nál), de akik eközben magas fizikai aktivitást jelentettek, a halálozási arány hasonló volt azokéhoz, akiknél az ateroszklerózis alig, vagy egyáltalán nem jelent meg (a CAC pontszámuk mindössze 0 és 99 esett), de azt is kijelentették, hogy nem gyakran végeznek testmozgást. Ez a tanulmány még érdekesebbé válik, ha összevetjük azzal a kutatással , amely ugyanebben az orgánumban jelent meg tavaly. Abból ugyanis kiderült, hogy szignifikánsan magasabb az érelmeszesedéssel élők aránya (a CAC pontszám 100-nál magasabb) a hosszútávú, maratoni és ultratávokat futók körében, mint akik rövidebb távokat teljesítenek vagy átlagos mennyiségűt mozognak.

"Több közelmúltban publikált tanulmány szerint is a szélsőséges testmozgás hajlamosabbá tehet egyeseket a szívkoszorúér-elmeszesedésre a koszorúér-kalcium (CAC) felhalmozódásával együtt" - jelentette ki Alan Rozanski, az új tanulmány szerzője, a Mount Sinai Icahn Orvostudományi Iskolájának professzora az egészségről és orvoslásról is rendszeresen író Bicycling című kerékpáros magazinnak. A kutató szerint azonban úgy tűnik, hogy a fizikailag aktív állapot csökkenti az egyértelmű szívbetegség kialakulásának kockázatát a szívkoszorúér-kalcium felhalmozódásának bármilyen szintjén.

Gát az érelmeszesedés hatásainak

Noha további kutatásokra van szükség e jelenség teljes megértéséhez, az adatok arra utalnak, hogy a testmozgás védőhatású lehet, még ateroszklerózis esetén is, a plakk természetének megváltoztatásával - vélekedik Rozanski. Úgy gondolja, hogy a testgyakorlás az érelmeszesedés ellen azzal véd, hogy elősegíti a koszorúér plakkok lipid térfogatának csökkentését, valamint más olyan változásokat, amelyek hozzájárulnak a plakk stabilizálódását, és kevésbé teszik lehetővé azok széttörését.

Sokféle fizikai aktivitás létezik, de az egészséget a leginkább a sport szolgálja, beleértve egyebek mellett az úszást, a futást, a kocogást, a gyaloglást, a biciklizést, sőt a táncot is. A testmozgás nemcsak a szervezet fizikai folyamatait segít karbantartani, hanem a mentális egészséget is. Végső soron aki többet mozog, jó eséllyel néz hosszabb élet elébe. Részletek!

Ez azt jelenti, hogy az állóképességi sportokat űző emberek artériáiban kialakult plakkok másfélék lehetnek, mint az átlagos. Elképzelhető, hogy ezek a kalciumban gazdag lerakódások stabilabbak, így kevésbé valószínű, hogy olyan súlyos problémákat okoznának, mint a szívroham. "Végül is a CAC-pontozás csak egy újabb részlet a szív-és érrendszer egészségéről összeálló nagyobb képhez. Ám Ha CAC-t észlelnek, ez szubklinikai szívproblémára (más néven felismerhető tünetekkel nem járó betegségre) utal, ami olyan kockázati tényező, amely például a magas koleszterinszint vagy a magas vérnyomás agresszív kezelését igényelheti" - fogalmazott Rozanski. A professzor úgy véli, hogy a testedzést semmiképpen sem szabad abbahagyni. Arról viszont, hogy az extrém módon sokat tréningezőknél szükséges-e a testgyakorlás mérséklése, minden esetben a kezelőorvos adhat tanácsot.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -2 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok a délelőtt folyamán feloszlanak, és túlnyomóan derült lesz az ég. Az ország északkeleti felén lehet a déli, kora délutáni órákban átmeneti kisebb felhősödés. Csapadék nem várható. Az északkeleti szelet az Alföldön élénk, a Zemplén térségében olykor erős lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!