Az Egészségbiztosítási Alap egyensúlyának ára

A betegek és a gyógyszergyártók fizetik meg azokat a milliárdokat, amelyek megtakarítása révén az idén nem lépi túl a medicinák támogatására fordítható keretet az Egészségbiztosítási Alap - írja a HVG

A gyógyszer-támogatási kiadások túlteljesítése minden évben komoly mínuszokkal terhelte meg a költségvetést. 2006-ban például hiába terveztek - nyilvánvalóan eleve irreálisan - az előző évinél 50 milliárd forinttal kisebb, 298 milliárdos összeget, a kasszát végül csaknem 100 milliárddal kellett kiegészítenie a központi költségvetésnek. Az idén 309 milliárdból kell kijönni, s az eddigi kifizetések azt mutatják, a cél teljesíthető. A költségvetési szempontból egyértelmű siker több tényezőnek köszönhető. Mindenekelőtt annak, hogy az idén 5-25 százalékkal - gyógyszercsoportonként eltérő mértékben - mérséklődött a támogatás, illetve annak, hogy a tavaly még térítésmentesen adott orvosságokért január 15-étől 300 forint dobozdíjat kell fizetni. Így 10 százalékkal csökkent a beváltott receptek száma, és közel 20 százalékkal a kiváltott gyógyszerek (dobozban mért) mennyisége.Miközben az egészségügyi tárca azzal számolt, hogy a támogatáscsökkenés évi 40-50 milliárd forinttal növeli a betegek kiadásait, a mérleg másik serpenyőjébe a gyártók minden eddiginél gyakoribb versenyeztetésével kicsikart árengedményt igyekszik ellensúlyként betenni. Voltak olyan gyógyszerek, amelyek árát többször, együttesen akár 30 százalékkal is lejjebb vitte a gyártó-forgalmazó. Rendszeresen kiadott minisztériumi sikerközlemények számoltak be az ebből adódó lakossági megtakarításokról, amelyeket 14 milliárd forintra taksál a tárca.Adós maradt a minisztérium azonban annak az elemzésével, hogy milyen területeken jár hosszabb távú egészségnyereséggel vagy éppen -veszteséggel a gyógyszerfogyasztás csökkenése. Az inzulinkészítmények forgalma például visszaesett, és ez pedig aggasztóbb annál, mint hogy el lehetne intézni azzal a minisztériumi megjegyzéssel, hogy "jobb lett az elszámolási fegyelem, és csökkent a visszaélések száma." Ami a gyógyszerkasszában megtakarításként mutatkozik, azt a gyártók többnyire a veszteség rovatban kénytelenek elkönyvelni. A gyógyszerismertetéssel foglalkozó - de sokak szerint olykor versenyellenes befolyást is latba vető - orvoslátogatók után fizetendő, személyenként 13 ezerről 5 millió forintra emelt regisztrációs költség miatt a gyártók több száz alkalmazottjuknak mondtak fel, miközben a létszámcsökkentés az egész ágazatban jellemző éppúgy, mint a gyógyszeripari beruházások elhalasztása vagy éppen a hazai alapanyagok olcsóbb távol-keletire cserélése - közölték a HVG-vel a Magyar Gyógyszergyártók Országos Szövetségénél. A kormányrendelet alkotói alapszabályként azt várják el az alapellátásban és a szakrendelőkben receptet író orvosoktól, hogy amennyiben egy adott hatóanyagcsoporton belül van választási lehetőség, tájékoztassák a beteget, melyik készítmény a legolcsóbb. Csakhogy egyelőre nincs jól használható vényíró szoftver, és a közelmúltban megkezdett elemzőmunka is számos metodikai ellentmondást hozott a felszínre.

x bezár

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +0 °C
Minimum: +0 °C

A pára- és ködfoltok feloszlásét követően az ország nyugati felén, kétharmadán napos idő várható fátyol- és helyenként gomolyfelhőkkel, de átmenetileg ott is lehetnek felhősebb időszakok. Keleten erősen felhős vagy borult lesz az ég, ahol kisebb eső, zápor is előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között alakul. Szombaton nem érvényesül fronthatás, kedvező lesz az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!