Az AIDS története - ma van az AIDS világnapja

Ma van az AIDS Világnapja. Az alábbiakban összefoglaltuk a HIV-vírus történetét.

1920-as, 1930-as évek: A majmok immunsejtjeit károsító majom immundeficiencia vírus (SIV) átlépi a fajok közti határokat, és emberi fertőzést okoz, miután egy vadállatokra vadászó embert Nyugat-Közép-Afrikában fertőzött állat harapott meg, vagy a vadász fertőzött állat húsával érintkezett.

AIDS

1981: Nyolc fiatal New York-i homoszexuális férfit az általában idősebbeket érintő bőrrák típussal, a Kaposi-szarkómával diagnosztizálnak. Öt Los Angeles-i meleg férfit egy ritka tüdőgyulladás támad meg. Az esetek felhívják az USA hatóságainak figyelmét egy új betegségre, mely az immunrendszer gyengítésével hajlamossá teszi a betegeket az opportunista betegségekre.

1982: AIDS-nek - szerzett immunhiányos tünetegyüttesnek - nevezik el a betegséget. Egy húsz hónapos kisgyermek vérátömlesztést követően AIDS-hez kapcsolódó fertőzésben hal meg, ezzel először válik egyértelművé, hogy az AIDS nem csak homoszexuálisok közti érintkezéssel terjed.

1983: A francia Pasteur Intézetben Luc Montagnier vezetésével izolálnak egy vírust, mely a fehérvérsejteket támadja meg, és AIDS-et okoz. Lymphadenopátia-asszociált vírusnak (LAV-nak) nevezik el. Széles körben vált ki aggodalmat Európában, mikor Afrikából származó férfiak közvetítésével kiderül, hogy a vírust heteroszexuálisok is elkaphatják.

1984: Robert Gallo amerikai tudós bejelenti, hogy izolálta az AIDS-et okozó vírust, melyet HTLV-III-nak nevez el, ám kiderül, hogy a kórokozó megegyezik a LAV-val, melyet egy évvel korábban Franciaországban azonosítottak.

1986: Az AIDS kórokozója hivatalosan humán immundeficiencia vírusként (HIV) válik ismertté.

1987: Engedélyezik az első HIV-ellenes gyógyszert, az azidovudint (AZT), miután vizsgálatokkal igazolják, hogy lassítja, de nem akadályozza meg a vírus progresszióját. Mérföldkő az Afrika megbélyegzése elleni harcban, mikor Zambia elnöke, Kenneth Kauda bejelenti, hogy fia AIDS-ben halt meg. Az AIDS elhanyagolásával vádolt amerikai elnök, Ronald Reagen "első számú közellenségnek" nevezi a betegséget.

1990: Meghal Ryan White, egy vérzékenységben szenvedő HIV-fertőzött amerikai fiatalember, akit HIV-fertőzöttsége miatt tiltottak ki az iskolából. Az eset következtében kampány indul az AIDS-szel szembeni előítéletek ellen.

1991: Meghal a Queen rock együttes frontembere, Freddy Mercury. Az amerikai sztár-kosárlabdajátékos Earvin "Magic" Johnson bejelenti, hogy HIV-fertőzött.

1995: Két újabb HIV-ellenes gyógyszertípust - a proteáz-gátlókat és a nem-nukleozid reverz transzkriptáz gátlókat - engedélyeznek, mindkettő a vírus osztódását gátolja. Kombinációban alkalmazva a kimutathatóság szintje alá képesek csökkenteni a vírusterhelést, az emberek ezért a gyógymód megtalálásában bizakodnak.

1996: Az Egyesült Nemzetek megalapítja az Egyesült Nemzetek AIDS Ellenes Programját (UNAIDS). A járvány egyre súlyosabb méreteket ölt Kelet-Európában, a szovjet utódállamokban, Indiában és Kínában.

1997: Az Egyesült Államokban 1981. óta először csökken az AIDS halálos áldozatainak száma.

1998: Az antiretrovirális koktélba vetett remények szertefoszlanak. Bebizonyosodik, hogy a gyógyszerek elhagyása után a HIV rezervoárokból a vírus újból erőre kap.

2000: Világjárvány alakul ki, melynek epicentruma Dél-Afrika. Botswanában minden negyedik felnőtt és a terhes nők 40 százaléka HIV-fertőzött. Dél-Afrika elnökét, Thabo Mbekit világszerte támadják, mivel megkérdőjelezte, hogy valóban a HIV okozza-e az AIDS-et. A gyógyszergyárak olcsóbban kezdik árulni gyógyszereiket a szegény országoknak. Az ENSZ tagállamai a Milleniumi Fejlesztési Célok program részeként meg akarják állítani a HIV/AIDS terjedését, és 2015-re vissza szeretnék szorítani a betegséget.

2001: Egy indiai gyógyszercég, a Cipla olcsó AIDS elleni generikus szerek gyártását ígéri, ezzel fokozza a multinacionális cégekre ható, további árcsökkentésre ösztönző nyomást. Kofi Annan ENSZ főtitkár évi 7-10 milliárd dolláros AIDS alapot kér az eddigi egymilliárdos ráfordítás helyett. Afrika szub-szaharai részén az AIDS vezető halálokká válik.

2002: A Globális AIDS, Tuberkulózis és Malária Ellenes Alapítvány megkezdi működését.

2003: George Bush amerikai elnök nyilvánosságra hozza tervét, mely szerint öt év alatt 15 milliárd dollárt fognak költeni az AIDS elleni harcra Afrikában és a Karib-térségben. Az első HIV-elleni védőoltás, melynek vizsgálatát sikerül végigvinni kudarcnak bizonyul. A WHO új főigazgatója, Lee Jong-Wook az AIDS-et nevezi meg első számú prioritásként, és 2005. végére 3 millió szegény ember számára akarja elérhetővé tenni az antiretrovirális gyógyszereket. Meghatározó gesztusként Wen Jiabao kínai miniszterelnök országának vezetői közül elsőként ráz kezet nyilvánosan egy AIDS-beteggel. Hirtelen lecsökken az antiretrovirális szerek ára, így a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) segítségével a szegényebb, gyenge országok is megkezdhetik a generikumok importját.

2005: A WHO "Ötre három" kezdeményezése (2005-re hárommillió beteget kezelni) nem éri el célját, ugyanis a remélt hárommillió helyett csak 1,3 millió embert sikerült bevonni. Mégis hasznosnak értékelik, és méltatják, hogy sikerült politikai és anyagi támogatást mozgósítania, valamint segítette az egészségügyi infrastruktúra kiépítését is.

2008: Az UNAIDS 2007. végi becslése szerint 33 millió HIV-fertőzött vagy AIDS-beteg él világszerte. 2007-ben kétmillióan haltak meg AIDS-ben, köztük 290 000 gyermek. Ugyanebben az évben 2,4 millió új fertőzés történt.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +29 °C
Minimum: +17 °C

Nagyrészt felhőtlen, napos, száraz időre van kilátás, ugyanakkor a nyugati, délnyugati határszélen kisebb körzetekben időszakosan több lehet a gomolyfelhő, csapadékra azonban ezekből sem kell számítani. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon és Borsodban olykor erős lökések. Késő estére általában 16 és 26 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.