Rendkívüli nyomásgyakorlásba kezdenek az orvosok

Ahogy arról az rtl.hu is beszámolt, folytatódik a pengeváltás a Magyar Orvosi Kamara tagjai és a Belügyminisztérium között: a MOK szombati országos közgyűlésén egyebek mellett megszavazták, hogy a háziorvosok ne írják alá az új ügyeleti szerződéseket.

A január elsején életbe lépett törvény- és rendeletcsomaggal a kormány hozzáfogott az egészségügy gyökeres átalakításához. A Magyar Orvosi Kamara szombati rendkívüli országos közgyűlésén többek között arról is döntöttek, hogy rendkívüli nyomásgyakorlásba kezdenek az orvosok. Megszavazták, hogy a háziorvosok ne írják alá az új ügyeleti szerződéseket, és helyezzék letétbe feladatellátási szerződéseik felmondását - írja az rtl.hu. 

házi orvosi ellátás, egészségügy
Az egészségyügy jelenlegi helyzete sok kérdést vet fel. Fotó: Getty Images

A másfél éve, egyelőre csak Hajdú-Bihar megyében elindult új rendszer alapján a háziorvosok csak néhány órán át ügyelnek majd, az eddiginél kevesebb helyen. A további ügyeletet az Országos Mentőszolgálat látja el. Győr-Moson-Sopron megyében a tervek szerint márciustól állnak át az új rendszerre - hangzott el az RTL Híradójában. 

Ennek veszélyeiről Nagy Tamás háziorvos nyilatkozott. "Kimegy a Mentőszolgálattól valaki egy beteghez, megvizsgálja, elmondja nekem és én írom fel a receptet ..., de ha bármi gond van, akkor az engem terhel" - fogalmazott. 

Akcióba lendült a MOK

A Magyar Orvosi Kamara azonnali követelései mellett szerepel a szakdolgozói bérrendezés, a háziorvosi és fogorvosi praxisok további támogatása, és az orvosok átvezénylését lehetővé tevő jogszabály visszavonása - hangzott el az RTL riportjában. Kitértek arra is, hogy Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára szerint a kamara tevékenysége veszélyezteti a betegbiztonságot.

Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a Híradónak elmondta: attól még, hogy az ügyeleti szerződést az új rendszerben nem írják alá a háziorvosok, a jelenlegi rendszer működhet tovább. Véleménye szerint az egészségügy jelenlegi állapota veszélyezteti a betegek biztonságát. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Tökmag vagy mandula: melyik az egészségesebb? – Az egyikben kétszer több a magnézium
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +4 °C

Általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az északi, északkeleti tájakon vékonyabb, szakadozottabb lesz a felhőzet. Többfelé várható ismétlődő jelleggel gyenge eső. Az északi, északkeleti szelet többfelé kísérik élénk, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon, illetve a Bükk és Zempléni-hegység tágabb térségében erős lökések.A hőmérséklet kora délután 6 és 14, késő este 4, 9 fok között valószínű. A hét elején nem várható fronthatás, ebben a tekintetben kedvező lesz az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!
kvíz
7 kérdésből kiderül, mennyire értesz az orvosok nyelvén – Nem mindenki megy át a teszten TSH-tól a PSA-ig – vajon tudod, mit jelentenek a leggyakoribb orvosi rövidítések? Teszteld az ismereteid kvízünkkel, és derítsd ki, hány kérdésre tudod a helyes választ!