Átadták a honvédkórházat

Budapest, 2007. május 20. (MTI) - A főváros lakói is igénybe vehetik a rendészeti dolgozók és a vasutasok mellett a Radó György Központi Honvédkórház szolgáltatásait, amely legalább tíz évvel meghaladja korát orvostechnikában és az ellátás szervezettségében - hangsúlyozta a honvédelmi miniszter, amikor vasárnap ünnepélyesen átadta a kórház épületét Budapesten.

A 74 ezer négyzetméteren, 21 milliárd forintos beruházással megvalósult kórházi és rendelőintézeti komplexum nem csak a Magyar Honvédség egészségügyi ellátását biztosítja, hanem a július 1-én megalakuló Állami Egészségügyi Központ (ÁEK) integrált részeként működik a jövőben - mondta köszöntőjében Szekeres Imre.

Hozzátette: a főváros több kerülete lakosainak egészségügyi ellátása mellett itt gyógyítják majd a katonákat, a rendőröket, a határőröket, a pénzügyőröket, a tűzoltókat, a büntetés-végrehajtási, valamint a katasztrófavédelmi dolgozókat, a nemzetbiztonsági szolgálatok tagjait, valamint a vasutasokat és családtagjaikat is.

"Olyan átalakításhoz kezdtünk hozzá, amely a magyar honvédség és más ellátásra szorulók érdekeit is szem előtt tartotta" - utalt a tárcavezető a március elején létrejött Honvéd Egészségügyi Központ (HEK) felállítására. Ebben a központban működik a kecskeméti repülőkórház kutató és alkalmassági vizsgálója, a járóbeteg-ellátás, a honvédség egészségügyi kiképző központja és egészségvédelmi intézete. Az átalakításnál figyelembe vették a speciális katona-egészségügyi feladatokat, a Magyar Honvédség NATO-vállalásait és a nemzetközi missziók orvosi támogatását is.

Az ÁEK-ban dolgozó katonaorvosok és szakdolgozók ebben az intézményben szerzik meg gyakorlatukat, és innen vezénylik őket katonai feladatokra, missziókba is - mondta el Szekeres Imre.

A rendelkezésre bocsátott sajtóanyagból kiderül, hogy július 1-je után az ÁEK-ban aktív fekvőbeteg-ellátás csak a Róbert Károly körúti és a Podmaniczky utcai telephelyeken lesz, előbbiben 589, utóbbiban 567 ággyal. A krónikus ellátás a volt Budai MÁV-kórház Szanatórium utcai épületében lesz 200 ággyal.

A Róbert Károly körúti épületben kap helyet a traumatológia, az ideggyógyászat, a szájsebészet, a sürgősségi ellátás és a pszichiátria, a Podmaniczky utcai épületben pedig a szülészet-nőgyógyászat, csecsemő- és gyermekgyógyászat, a fül-orr-gégészet, a szemészet, a nemibeteg-ellátás, az ortopédia és a reumatológia, és mindkét telephelyen lesz belgyógyászat, sebészet, urológia és intenzív ellátás.

A Honvédkórház új szárnyának építése 1986-ban kezdődött, majd a munkálatok az 1990-es évek elején leálltak. Az épület rekonstrukciós munkája több mint egy évtizedig szünetelt. Az épülettel kapcsolatban több elképzelés is felmerült, majd a kormány 2003-ban döntött a rekonstrukció befejezéséről.

A ünnepség keretében Szekeres Imre honvédelmi miniszter kitüntetéseket és elismeréseket nyújtott át. A köztársasági elnök - a honvédelmi miniszter előterjesztésére - május 21-ével Svéd László nyugállományú vezérőrnagyot nyugállományú altábornaggyá lépteti elő.

Az ünnepségen jelen voltak a Honvédelmi, az Egészségügyi, az Önkormányzati és Területfejlesztési, az Igazságügyi és Rendészeti, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, továbbá a Miniszterelnöki Hivatal képviselői, a tűzoltóság, a rendőrség, a katasztrófavédelem, a büntetés-végrehajtás, a mentőszolgálat, a MÁV, továbbá az Országgyűlés Honvédelmi és Egészségügyi Bizottsága képviselői és a Magyar Honvédség vezetői, valamint az országos tiszti főorvos.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

A reggel még felhős tájakon is csökken a felhőzet, és napközben már mindenütt napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet elsősorban hazánk keleti felén kísérhetik élénk, néhol erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!