Apám rákban halt meg, én is abban fogok?

Gyakran felmerül a kérdés, hogy ha egy szerettünk rákban halt meg, vajon mennyi az esélyünk arra, hogy minket is a daganat vigyen el. Erre keressük most a választ.

Ha egy szerettünk rákos megbetegedésbe hal bele, egy idő után felmerül bennünk is a kérdés, hogy vajon mennyire érint minket ez a súlyos betegség. Számos tényező súlyosbíthatja a rák kialakulásának lehetőségét, valamint örökletes tényezők is okozhatnak daganatos betegséget. Lássuk, mennyire kell tartanunk a ráktól, ha a családban már előfordult ez a probléma.

Mennyire örökölhető a rák?

A rákos betegség öröklődhet, de főként a betegségre való hajlam adható át. Ez daganat függvényében változik, 1-10 százalék közé esik ennek aránya. Leggyakrabban a vastagbélrák és a mellrák esetében fordulhat elő örökletes megbetegedés, de előfordulhat heredaganatok, melanoma, valamint a nyakat és fejet érintő tumorok esetében is az örökletes tényező. E mellett, habár a tüdőrák esetében a dohányzás a legmeghatározóbb tényező, előfordulhat nem dohányzók esetében is, hogy megtámadja őket a kór, ilyenkor örökletes hajlam áll a háttérben.

Azonban ha a hajlamot örökölte is a beteg, nem feltétlenül lesz daganata, ugyanis olyan meghatározott genetikai károsodások jelennek meg benne, amelyek 50 vagy 100 százalékos esélyt mutatnak a daganat kialakulására. Az örökletes daganatok általában akkor jelentkeznek, ha több generációra visszamenőleg találkozhattunk a betegséggel. Ilyenkor az esetek nagy részében fiatal korban jelentkezik a betegség. A daganatos betegségek nagy részében a környezet és az életvitel okolható a kialakulás miatt, ezt maximum fel tudja erősíteni az örökletesség.

Az daganatra való hajlam átadása 50, 100 százalékos lehet
Az daganatra való hajlam átadása 50 vagy 100 százalékos is lehet

Egyes családban előforduló daganatok esetében érdemes vizsgálatot kérni, ilyen például az emlőrák is, ahol a BRCA1 és a BRCA2 génmutációinak azonosítását végzik el, ugyanis főként ez a két gén hibás változatai tehetőek felelőssé a betegség kialakulásában. Összességében azonban elmondható, hogy a daganatok genetikai szűrése nem lehetséges.

vakcina

Mit tehetünk megelőzésképp?

Unásig lehet ismételni, mennyire fontos a helyes életmód, de valóban ez segíthet leginkább a daganat kialakulásának megelőzésében. Elsősorban a dohányzás hatalmas rizikófaktor, ezért érdemes leszokni róla. Hasonlóan veszélyes az elhízás, a rákos betegségek nagy részének kialakulásáért felelőssé tehető, valamint az alkohollal sem árt vigyázni. Az életmódbeli változások közé mindenképpen vegyük fel a rendszeres sportot, ezzel nem csak a daganatos betegségeket előzhetjük meg, hanem számos más betegség, mint szív- és érrendszer, emésztőrendszeri problémák is elkerülhetőek. Ami pedig nagyon fontos, az a helyes étkezés!

6 szuperélelmiszer a rák ellen A rákbetegség elleni küzdelemben a sok értékes fitotápanyagot tartalmazó zöldségeknek igen nagy szerepük van. Nézzünk most néhány alapanyagot, melyek nem hiányozhatnak a hűtőszekrényből !

Nem lehet elégszer elismételni, hogy a megfelelő étrend mennyire kedvez az egészségünk megőrzésének. Próbáljunk meg több zöldséget fogyasztani, iktassuk ki a cukros és finomított szénhidrátokat tartalmazó élelmiszereket! Együnk több keresztesvirágú zöldséget: brokkolit , kelbimbót, káposztát, retket, kelkáposztát. Egyes gyümölcsök, mint az eper, málna és áfonya étrendbe való beillesztése is nagyon hasznos! Igyunk sok folyadékot: ez elsősorban víz, vagy tea formájában történjék, de ne cukorral ízesítsük! Fogyasszunk egészséges zsírokat, sovány húsokat!

A megfelelő táplálkozás nagyon fontos a daganat megelőzésében. Örökletes tényezők esetében ez sem adhat 100 százalékos védelmet, de sokkal nagyobb esély van a betegség megelőzésére!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.