Állapotok, amik rosszabbak a halálnál

"Ennél a halál is jobb" - ki ne hallott volna már ehhez hasonló panaszt? Egyes betegségek ugyanis képesek annyira megkeseríteni az emberek életét, hogy teljesen elmegy a kedvük az élettől.

Egy friss tanulmányban a kutatók az élet és az életminőség közötti különbségre keresték a választ kórházi ápolásra szoruló betegeknél. Megállapították, hogy egyes betegségek, mint a végbél vagy a húgyhólyag inkontinenciája, vagy a géphez kötött élet a betegek többsége szerint rosszabb, mintha meghaltak volna. Szintén sokan vélik úgy, hogy a mesterséges táplálás, az ágyhoz kötöttség, a demencia vagy a folyamatos felügyeleti igény szintén nem igazi élet.

A tanulmány szerzői szerint ideje lenne felülvizsgálni a kezelési módszereket, hogy elkerüljék a halálnál is rosszabb egészségügyi állapotok kialakulását, és annyira javuljon a betegek életminősége, hogy ne kínként éljék meg az adott betegségek túlélését.

Némely betegség rosszabb, mint a halál

Némely betegség rosszabb, mint a halál

A csapat vezetője, Emily Rubin szerint természetesen nem igaz, hogy például az inkontinenciával küzdők inkább a halált választanák, de azért a betegek érzései sokat elárulnak.

A felméréshez 180, hatvan év feletti, kórházi ellátásra szoruló beteget interjúvoltak meg, akik rosszindulatú daganattal, 3-as vagy 4-es típusú pangásos szívelégtelenséggel vagy nagyon komoly tüdőbetegséggel küzdenek.

A daganatos betegek, akik úgy döntöttek, hogy otthon szeretnének meghalni, tovább éltek, mint azok, akik kórházban maradtak - állítja egy kiterjedt japán tanulmány. Valóban tovább él, aki megbékélt a halállal?

Arra kérték őket, hogy többféle betegséget - melyek valamilyen szintű fizikai vagy kognitív hátránnyal járnak - ötpontos Likert-skálán osztályozzanak, melyik rosszabb, mint a halál, melyik az, amelyik se nem jobb, se nem rosszabb a halálnál, kicsit jobb, mint a halál , valamelyest jobb a halálnál, és sokkal jobb, mint a halál.

Noha az egészségügyi állapotok betegekre gyakorolt hatásai más módszerekkel is mérhetőek, legyen bármelyikről is szó, valószínűleg a betegség és az általa okozott életminőségbeli változások személyenként eltérnek, és a megélésükre többféle dolog is hatással van.

Forrás: medscape.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.