„Ahogy tőled tanulta…”

Hazánkban igen magas az otthonukban dohányfüstnek kitett gyermekek aránya. A felmérések alapján a gyermekek 40%-a passzív dohányos, szüleik káros szokásainak következtében. A szülői dohányzás nem csak a környezeti dohányfüst révén veszélyezteti a kicsik egészségét, hanem viselkedési mintaként is szolgál, amelyek hatással lehetnek későbbi szokásaikra is. Éppen ezért az Országos Tisztifőorvosi Hivatal és a Lilly Hungária Kft. közös kezdeményezése az "Elég!"- Nők a dohányfüstmentes életért program kiemelten foglalkozik a dohányzás és az anyaság, valamint a kiskorúak egészségének védelmével. Az ÁNTSZ felhívja a figyelmet a nem dohányzók védelméről szóló törvény betartására és ennek az ország területén átfogó ellenőrzés keretében kíván nyomatékot adni.

A fiatalabb korosztálynál, az óvodásoknál a környezeti dohányfüst komoly problémát jelent. Az ÁNTSZ Főváros Intézete még 1999-ben vizsgálta a budapesti óvodások passzív dohányzási prevalenciáját. Az eredményeik szerint a fővárosi óvodások 39,6%-a passzív dohányos és a családok 50,5 százalékában található dohányzó személy. Sajnos az adatok az utóbbi években sem mutatnak javulást, amit alátámaszt az a tény is, hogy kimondottan a nők, és ezen belül is az anyák körében növekszik ez a káros szenvedély.

Éppen ezért az Országos Tisztifőorvosi Hivatal és a Lilly Hungária Kft. július elején indult népegészségügyi kampánya, az Elég! program a dohányfüstmentes környezet megteremtését célozza. A kezdeményezés elsősorban a dohányzó anyákat, fiatal nőket szólítja meg, és annyit kér tőlük, hogy gondolják végig a dohányzás károsító hatásait, mérlegeljék a dohányzás abbahagyása mellett szóló érveket, valamint vállalják fel, hogy saját dohányzássukkal nem kényszerítenek gyermekeket és nemdohányzó hölgyeket a számukra fokozottan veszélyes dohányfüst belélegzésére. A dohányzó anyákat legeredményesebben gyermekeiken keresztül lehet elérni és meggyőzni a dohányzás káros hatásairól, így a program szeptember 12-én a Semmelweis Egyetem óvodájába látogatott el. Játékos felvilágosító foglalkozás keretében az óvodapedagógusok olyan információkat, ismereteket adnak át a gyermekek számára, amelyek segítik a dohányzást helytelenítő attitűd kialakulását. Azért fontos az ilyen jellegű foglalkozás ebben az életkorban, mivel a dohányzásra hajlamosító kockázati tényezők között előkelő helyen van a családi minták követése. Gyermekeink magatartását, későbbi szokásaikat nagymértékben befolyásolják az otthon látottak, tanultak. Ezért állította az Elég! program kommunikációs anyagainak, TV szpotjainak középpontjába az "ahogy tőled tanulta" üzenetet, ami a szülők gyermekeik iránti felelős magatartására hívja fel a figyelmet.

Nem lehet elég korán elkezdeni a dohányzás életünkre, egészségünkre gyakorolt negatív hatásairól való beszélgetést, akár óvodás korú gyermekeink körében is. Így a program meghirdetett egy, az óvodáknak szóló rajzpályáztatot is. A pályázat alkalmat nyújt arra, hogy 3-6 éves gyerekek foglalkozzanak, beszélgessenek az egészséges életmódról, ezen belül is a dohányzás káros hatásairól és ezzel kapcsolatos élményeiket rajz formájában kifejezzék. A legtöbb pályázatot benyújtó első három óvodát díjazzuk. Az első díj egy 200 000 forint értékű, a második és a harmadik helyezett egy-egy százezer forint értékű rajzeszköz-vásárlási utalvány. A részletes pályázati kiírást az óvodák a www.elegprogram.hu oldalán olvashatják el.

Ezzel egy időben az Elég! program keretében az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat az Egészségügyi Minisztérium támogatásával meghirdeti a "Füstmentes osztályok" programot is, ahol az iskolás gyerekek számára lesznek a tanév során 6 hónapon keresztül olyan események, feladatok, melyek a dohányfüstmentes élet választását segítik.

A program gondolt a felnőttekre is, és a leszokni vágyóknak meghirdette a "Hagyd abba és nyersz" nyereményjátékot. A játékban résztvevő dohányosok vállalják, hogy öt hétig, a Szív Világnapjától, szeptember 26-tól október 31-ig nem gyújtanak rá. A játékra 2007. szeptember 26-ig lehet jelentkezni a jelentkezési lap kitöltésével, amelyhez az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat irodáin lehet hozzájutni, továbbá a program honlapjáról, a www.elegprogram.hu oldalról is letölthető. A fődíj egy 742 000 forint értékű kétszemélyes utazás, amit november 15-én, a Füstmentes Világnapon sorsolunk ki. A 742 000 forint szimbolikus érték, hiszen egy dohányos pár napi két doboz cigaretta elfogyasztásával egy év alatt átlagosan ekkora összeget füstöl el. A fődíj mellett számos egyéb ajándék is kisorsolásra kerül: egy 371 000 forint értékű kétszemélyes wellness hétvége, valamint három darab 20 000 forint értékű parfüm ajándékutalvány. A sikeresen leszokott, immár nemdohányzó egészségügyi dolgozók és döntéshozók, pedagógusok idén is, hasonlóan az előző évekhez, különdíjat nyerhetnek.

Az Elég! program során Országos Tisztifőorvosi Hivatal felhívja a munkáltatók figyelmét, hogy vizsgálják meg a dohányzásra kijelölt helyek megfelelnek-e a nemdohányzók védelméről szóló törvényben foglaltaknak, és bejelenti, hogy novemberben rendszeres és összehangolt ellenőrzéseket hajt végre az ország egész területén, melynek keretében ellenőrzi a jogszabály betartását.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem valószínű. Az északkeleti szelet főként a keleti országrészben élénk, néhol erős lökések kísérik. A csúcshőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb.Késő estére 11 és 16 fok közé hűl le a levegő. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!