Agyunk elárulja, visszaesünk-e a depresszióba

A korábban depresszióval kezelt embereknél megállapítható az agy reakciójából, hogy szomorú eseményektől később újra depresszióba fognak-e esni - áll a Toronto Egyetemen készült friss tanulmányban, amely a Biological Psychiatry című folyóiratban jelent meg.

"Amitől a depresszió olyan pusztító betegséggé tud válni, az éppen a visszaesések magas aránya" - számolt be róla Norman Farb, a tanulmány szerzője. "Azonban a tény, hogy egyes betegek képesek teljesen felépülni, azt feltételezi, hogy a mindennapi élet érzelmi kihívásaira adott eltérő válaszok némelyike csökkentheti a visszaesés esélyét."

A kísérletek során Farb és csapata tizenhat, korábban depressziós beteggel nézetett végig szomorú filmjeleneteket, miközben agyuk reakcióját egy MRI készülék segítségével figyelték. Tizenhat hónap elteltével az alanyok közül kilencen visszaestek a depresszióba. Ezután a kutatók összehasonlították a visszaeső és az egészségesen maradt betegek agyi aktivitását, majd az adatokat összevetették egy olyan csoportéval, akik soha nem voltak depressziósak.

A vizsgálatok kimutatták, hogy szomorú élmény esetén a visszaeső betegek agyának egy része - a mediális prefrontális kéreg - aktívabbnak bizonyult, ellenben azokkal a betegekkel, akik nem estek vissza a depresszióba: náluk az agy hátsó része volt aktívabb.

"A tanulmány egyértelműen rávilágít a tényre, hogy hiába épül fel valaki a depresszióból, nagy különbségek mutatkozhatnak a végső gyógyulás terén attól függően, hogy az illető korábban hogyan reagált az érzelmi megrázkódtatásokra" - fejtette ki Farb. "Azok, akik a visszaesésre hajlamos csoportba tartoznak, jobban teszik, ha csupán megfigyelik és elfogadják saját érzéseiket, ahelyett, hogy megpróbálnák megmagyarázni és elemezni azokat."

ITT MEGOSZTHATOD:

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. Úgynevezett sekély ciklon alakítja a mai időjárásunkat, ami a melegfrontra érzékenyek számára többféle kellemetlen tünetet is okozhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra