A vérplazmadonor egészségi állapotára is fény derül (x)

Ha segíteni szeretnénk embertársainkon, egy járulékos haszonra bizton számíthatunk: a donációt ugyanis komplex és ingyenes szűrővizsgálat előzi meg.

vérplazma
Vérplazmaadás a legnagyobb körültekintés mellett

Miért is olyan fontos a vérplazmaadás?

A vérplazmából életmentő, mással nem helyettesíthető gyógyszereket készítenek hemofíliás, azaz vérzékeny betegek, veleszületett immunhiánnyal élők, csontvelő- és szervátültetettek, súlyos égési sérültek, máj- és vesebetegek, valamint hepatitisz B-ben szenvedők számára. Vérplazmát márpedig nem lehet mesterséges úton előállítani. Csak Magyarországon több mint 4000 embernek van szüksége nap mint nap életmentő vérplazma-alapú gyógyszerekre, például egy felnőtt hemofíliás beteg egyéves kezeléséhez 1200 plazmadonációra van szükség.

vérplazma
Mintavétel a levett vérplazma ellenőrzése céljából

18 és 60 év között, illetve 50 és 150 kg között lehetünk donorok

Ha ebbe a kategóriába esünk, akkor érdemes megpróbálni, hogy vajon a fenti paraméterektől függetlenül az egészségi állapotunk is lehetővé teszi-e, hogy vérplazmát adjunk. Ehhez nem kell mást tennünk, mint felkeresni egy plazmaközpontot időpontegyeztetésre - ezt megtehetjük telefonon vagy akár online is. A vizsgálat napján a regisztrációt követően először egy részletes egészségügyi felmérő kérdőívet kell kitöltenünk, amely az egészségünket érintő kérdésekből áll. Nagyon fontos és megnyugtató, hogy az információ a személyes biometrikus azonosítónkkal együtt kerül a rendszerbe, így az mások számára nem hozzáférhető.

vérplazma
A plazmaferezis gép beállítása, a személyes fizikai paraméterek megadása

A kérdőív kitöltését követően a plazmaközpont orvosa fizikálisan is megvizsgálja a donort, vérnyomást, pulzust mér és átbeszéli vele a kérdőívet.

A plazmaadás előtt azonban fontos tudni az éppen aktuális egészségi állapotunkat is, ezért vérvételen kell részt vennünk, ahol azt is szemrevételezik, hogy a vénánk alkalmas-e plazmaadásra. Ha a vérmintánk megfelelő - erről telefonos értesítést kapunk -, akkor jöhet a donáció. És itt még mindig nem értünk a vizsgálatok végére: ha rendszeres donorok leszünk, akkor ahhoz rendszeres szűrővizsgálat is jár, így időben kiszűrhető egy esetleges megbetegedés. Lakatos Éva évek óta, heti rendszerességgel ad vérplazmát. Az ő esetében például az egyik követő vizsgálat alkalmával a laboreredmények alapján vérszegénységre következtettek. Néhány hetes kezelést követően azonban rendeződött a helyzet és Éva visszatérhetett a plazmaadáshoz.

Donorként jobban figyelünk a helyes táplálkozásra

Ahhoz, hogy plazmát adjunk, jobban oda kell figyelni az étkezésünkre és a folyadékbevitelre, amiről pedig általában az emberek szeretnek megfeledkezni. A rendszeres donáció egyfajta kontrollra is megtaníthat bennünket az egészségünk fenntartása érdekében, hiszen ahhoz, hogy a vérplazma újratermelődjön - ehhez általában 72 óra szükséges -, sok zöldséget, fehérjedús ételeket, és a plazmaadás előtti napon legalább 2 liter folyadékot tanácsos fogyasztani, illetve kerülni kell a dohányzást és az alkoholfogyasztást.

A plazmaadás folyamata - biztonságos, egyszerű és gyors

A plazmaadás egy egyszerű és biztonságos, a véradáshoz hasonló, 45-60 percig tartó eljárás. A plazmaferezisnek nevezett folyamat során csak a vér egyik alkotóelemét, a vérplazmát távolítják el, ami főként vizet, valamint ásványi anyagokat és fehérjét tartalmaz. A vér többi alkotóelemét egy zárt rendszeren keresztül visszaáramoltatják a donor szervezetébe. A kinyert plazmát több hónapig tárolják -20 fok alatti hőmérsékleten - ezalatt minden plazmadonációt megvizsgálnak HIV, hepatitisz A, B és C, parvovírus B19, továbbá atipikus antitestek szempontjából, és ha a kapott eredmények alapján szükséges, az érintett donációkat kizárják a további feldolgozásból. Az összegyűjtött és gondosan ellenőrzött plazmából pedig a már említett, létfontosságú gyógyszerek készülnek.

- mondta el Dr. Nyerges Judit, a BioLife Plazma Hungary Kft. és Sanaplasma Kft. ügyvezetője.

Plazmaadással tehát rengeteget segíthetünk a vérplazma-alapú terápiára szoruló embertársainknak, erre Magyarországon minden nagyobb városban megtalálható plazma központokban van lehetőség.

A vérplazmaadáshoz szükséges további tudnivalók és bejelentkezés plazmaadásra az alábbi linken: www.teddmegmost.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.