A vastúlterhelés tünetei - honlap a betegeknek

A Magyarországi Hemokromatózisos Betegek Társasága elindította honlapját, a www.hemokromatozis.hu -t. A portál létrehozásával azoknak nyújtanak segítséget, akik vastúlterheléssel élik életüket, és szeretnének tájékozódni erről a ritka betegségről, és szeretnék felvenni sorstársaikkal a kapcsolatot. A honlap készítőinek célja, hogy az érdeklődők olyan információkhoz jussanak, melyek segítenek a betegség tüneteinek enyhítésében, illetve útmutatást adnak a további teendőkkel kapcsolatban - olvasható a társaság közleményében.

Szervezetünk számára elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű vas jelenléte, ám előfordulhatnak olyan kóros állapotok, amikor a kellő 1-2 milligramm helyett, akár 8-10-szer annyi vasat is felszív a szervezet. Ilyen esetben vastúlterheléses állapot alakul ki, ami szöveti elfajulásokhoz vezethet. A vasat fokozottan tároló szervekben oxidatív stressz alakul ki, amely a vezető halálokként régóta élenjáró szív- és érrendszeri elváltozásokhoz és daganatos betegségek kialakulásához vezet. A felesleges vas lerakódása miatt a máj, a hasnyálmirigy, a lép, az endokrin mirigyek és az ízületek is kárt szenvednek, működésük romlani fog. Látható jele lehet a vastúlterheléses állapotnak a bőr barnás elszíneződése. Ha időben észreveszik, visszafordítható a folyamat, de előbb-utóbb maradandó károsodásokat okoz az érintett szervekben.

A Magyarországi Hemokromatózisos Betegek Társaságának célja, hogy összefogja az örökletes hemokromatózisos és a másodlagosan a sorozatos vérátömlesztésből adódóan vasterhelésben szenvedő MDS-es (myelodysplasiás szindróma) betegeket és folyamatos tájékoztatást és érdekképviseletet biztosítson számukra. A betegegyesület szándéka, hogy a betegségről való tájékozódási nehézségeket áthidalja.

Az új honlapon érthető formában ismertetik a szerzett, illetve az öröklött vastúlterhelés tipikus tünetei, illetve a különféle kezelési lehetőségek. Az érdeklődők megnézhetnek egy pár perces filmet is, melyben két érintett beteg meséli el történetét, betegségével kapcsolatos tapasztalatait. A honlapon letölthető a betegszervezet belépési nyilatkozata is, így bárki csatlakozhat, aki valamilyen formában érintett ebben a betegségben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

máj
Ebből tudhatod, ha a májad már nem sokáig bírja
magnézium szedése
A leggyakoribb hiba, amit sokan elkövetnek a magnézium használatakor
rákkeltő ételek
Egyik kedvenc reggelink lehet a rák melegágya – Így csökkentheted a rizikót
étkezések ideje
6 étel, amelyet sokan rossz napszakban esznek – Ezért nagyon fontos az időzítés
így hat a kávé a szívre
Ha így iszod a kávét, az a legrosszabb verzió
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Többnyire borult idő várható, de délelőtt keleten még előfordulhatnak kevésbé felhős körzetek, ott néhol a nap is kisüthet. Délután esetleg a délnyugati határvidéken vékonyodhat el a felhőtakaró. Az északkelet felé haladó csapadékzóna erősödik. Eleinte még többfelé várható havazás, viszont napközben dél felől egyre nagyobb területen havas esőbe, fagyott esőbe, ónos esőbe, végül esőbe vált a halmazállapot, a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben különösen a magasabban fekvő helyeken tartós ónos esőre is számítani lehet. Legtovább, egészen az esti, késő esti órákig kiemelten az Északi-középhegység, illetve a főváros tágabb térségében tarthat ki a havazás, arrafelé általában 5-10 cm friss hó is hullhat, mely egyre többfelé olvadni kezd. Ennél kisebb mennyiség átmenetileg másutt is előfordulhat. Estétől újabb csapadékhullám érkezik, amely döntően eső lesz. A délkeleti, keleti szél nagyobb területen lehet élénk, az Észak-Dunántúlon erős lökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, azonban a délnyugati határvidéken ennél pár fokkal magasabb értékek is előfordulhatnak. Késő este is hasonló értékekre lehet számítani, enyhül az idő. Az orvosmeteorológiai helyzetet melegfronti hatás határozza meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kakukkfű vagy borsikafű: melyik gyógynövényt látod a képen? Teszteld tudásodat! Tudod, milyen panaszokra jó a lándzsás útifű vagy a hársfavirág? Remek! De vajon képről is felismered ezeket a népszerű gyógynövényeket? Most kiderül!
kvíz
Te tudtad? 5 dolog, amit a legtöbben nem gondolnának az időjárási frontokról Az időjárási frontok valóban meg tudják viselni az ember szervezetét. Kvízünkből megtudhatod, hogyan hathatnak rád.