A rossz egészségügytől félnek a magyarok

Az Ipsos friss nemzetközi felmérésében 28 ország lakóit kérdezték meg, mennyire elégedettek életük bizonyos területeivel, illetve hol látják a legnagyobb problémákat.

A 2020 januárjában, illetve 2019 legvégén készített kutatásban közel 20 ezer ember válaszolt, ezeket összesítve számolták ki az alábbi statisztikai eredményeket.

Jó irányba halad az ország?

A What Worries the World című felmérésben elsőként arra voltak kíváncsiak, hogy a megkérdezettek szerint helyes irányba halad-e országuk vagy sem. Erre az összes válaszadó 61 százaléka nemmel felelt. A magyarok pedig a világátlagnál még egy kicsivel elégedetlenebbek a dolgok alakulásával, 72 százalék volt nemmel válaszolók aránya. Egyébként az olaszok a negatív csúcstartók ebből a szempontból: 83 százalékuk szerint nem a jó irányba tart az országuk. A legoptimistábbnak a kínaiak bizonyultak, náluk 90 százalék szerint minden rendben halad. (Bár lehet, hogy a koronavírus-járvány óta másképp válaszolnának erre.)

Ha az egészségügyi ellátásról van szó, nagyon pesszimisták a magyarok. Fotó: BSIP/ Getty Images
Ha az egészségügyi ellátásról van szó, nagyon pesszimisták a magyarok. Fotó: BSIP/ Getty Images

Mitől félünk a leginkább?

Világviszonylatban a szegénységet és társadalmi egyenlőtlenséget, a munkanélküliséget, továbbá a bűnözést és az erőszakot tartják a legnagyobb problémának. Ehhez képest a magyarok nagy részét (76 százalékot) a rossz egészségügyi ellátás aggasztja a leginkább. Ezzel messze kiemelkedünk a mezőnyből, a minket követő lengyeleknél csak 55 százalék látja ezt gondnak. A második legnagyobb probléma a magyar válaszadók szerint a szegénység, a harmadik pedig a korrupció. Továbbá az oktatás helyzete is vezető gond nálunk: míg nemzetközi átlagban 20 százalék sorolta ezt a problémák közül, itthon 32 százalék.

A sok adó nem aggasztja a magyarokat

Érdekes, hogy bár Magyarországon meglehetősen magas az adó, emiatt a jelek szerint nem izgatjuk magunkat. A vizsgált országok közül nálunk találták ezt a legkevesebben aggasztó problémának (5 százalék). De az átlagnál kevésbé tartunk a klímaválságtól, a munkanélküliségtől, az inflációtól, a gyerekkori elhízástól, a szociális juttatások megszűnésétől, a terrorizmustól, a migrációtól és a bűnözéstől is.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Délelőtt változóan felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel, csapadék nélkül. Délután északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, több helyen fordulhat elő kis mennyiségű időszakos eső, zápor, nyugaton zivatar sem kizárt. A délnyugati, nyugati, majd az északnyugatira forduló szelet kísérhetik többfelé élénk, olykor erős lökések. Záporok, zivatarok környezetében is lehet szélerősödés.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön egy úgynevezett okklúziós front éri el térségünket, igen kedvezőtlen orvosmeteorológiai helyzetet teremtve.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!