A memória örökölhető!

Az anyák gyermekkori cselekedetei befolyásolhatják utódjaik memóriáját és a tanulási nehézségek súlyosságát - állítják amerikai kutatók genetikailag memóriahiányossá módosított fiatal egerek agyműködésének vizsgálata alapján.

A gének által meghatározott rossz memóriát inger gazdag környezettel javították:

Magzatfejlődésmár mindössze kéthetes stimulálás - tárgyakkal, társakkal és feladatokkal - visszafordította a fennálló zavart. Ezek az egerek később szintén ugyanolyan genetikai eltéréssel születő utódoknak adtak életet. Az utódok azonban nem mutattak memóriaproblémákat, holott sosem helyezték őket inger gazdag környezetbe. Az eredmények a The Journal of Neuroscience februári számában jelentek meg.

Meglepő, hogy az anyát jóval a terhességet megelőzően, gyermekkorban érő ingerek átöröklődnek az utódra, véli Dean Hartley, a Rush Egyetemi Klinikai Központ idegtudósa, a vizsgálatban résztvevő kutató. Korábbi kutatások kimutatták, hogy az inger gazdag környezet rövid időn belül vélhetően egy egyébként "alvó" biokémiai szabályozó mechanizmust aktivál, mely az úgynevezett hosszú távú potenciáció (LTO) nevű folyamatot indítja el idegsejtekben. Az LTP valószínűleg a tanulásban és memóriában játszik szerepet.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
szklerózis muliplex
Szklerózis multiplex első jelei: látászavar és zsibbadás is utalhat rá
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
alvás
Ezt idd lefekvés előtt, és nyugodtan végigalszol nyolc órát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +12 °C
Minimum: +3 °C

Többnyire erősen felhős idő várható, de délelőtt délkeleten hosszabb időszakra is kisüthet a nap. Főképp az ország északi, északnyugati részén néhol előfordulhat kisebb eső, zápor. A keleti, északkeleti szél sokfelé megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. Az ország nagy részén nem vonul át markáns front,

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!