A leggyakoribb félrediagnosztizált betegségek

Megmagyarázhatatlan fájdalom, rejtélyes tünetek jelentkezésekor azt reméljük, hogy a háziorvosunk segíthet. Azonban néhány kór még rajtuk is kifog.

Sok betegséget azért nehéz diagnosztizálni, mert a tünetek nagyon sokfélék lehetnek és egyénenként is igen eltérőek. Ráadásul sok vizsgálat költséges, időigényes és nem rendelik el rutinszerűen, így ezekre sem lehet alapozni. Összegyűjtöttünk néhány olyan betegséget, amelyeket igen nehéz felismerni.

Irritábilis bél szindróma

Nem mindegy, hogy mit eszik! Az irritábilis bél szindróma kezelése több lépcsőben történik, és ennek szerves része a megfelelően összeállított diéta is. A jól megválogatott ételek ugyanis csökkenthetik a tüneteket és növelhetik a páciens komfortérzetét is. Tudjon meg többet ! Ez a krónikus betegség hasi fájdalommal, puffadással, görcsökkel, hasmenéssel, illetve székrekedéssel jár együtt, és a diagnózist általában csak kizárásos alapon tudják felállítani - vagyis akkor születik meg az irritábilis bél szindróma diagnózisa, ha minden más betegséget sikerült kizárni. A diagnózis felállításának kritériumai közé tartozik például az, hogy a betegnek legalább hat hónapja vannak tünetei, és havonta legalább három napig fájdalmai vannak.

Fibromyalgia

Az izomfájdalommal járó fibromyalgia esetében sok esetben nincs orvosi magyarázat a beteg tüneteire, vagyis nem lehet fiziológiás magyarázatot találni a fájdalomra, fáradékonyságra, álmatlanságra, depresszióra. A fibromyalgia diagnózisa is más betegségek kizárásán alapul, és gyakran attól is függ a megállapítása, hogy milyen specialistához kerül először a beteg.

Rheumatoid arthritisz

Bár a rheumatoid arthritisz előrehaladott állapotban jellegzetes tüneteket produkál (mint amilyenek a gyulladt, megdagadt, eldeformálódott ízületek), a korai szakaszban más betegségekkel is könnyű összekeverni . Az ízületek merevsége, időnkénti fájdalma ugyanis egyéb kórokra is jellemző. A vérvizsgálat ugyan segíthet kideríteni, van-e gyulladás a szervezetben, de a legtöbbször még ez sem elegendő a diagnózishoz.

Sok betegséget félrediagnosztizálnak (Fotó: Europress)

Sok betegséget félrediagnosztizálnak

(Fotó: Europress)

Szklerózis multiplex

Ennél az autoimmun betegségnél az immunrendszer a szervezet saját idegsejtjeit támadja meg és megzavarja a kommunikációt az agy és a test többi része között. Az első tünetek között megtalálhatjuk a zsibbadást, a gyengeséget vagy a végtagok bizsergését, de ezek a tünetek nem állandóak, és emiatt könnyű összekeverni őket például egyszerű izomfájdalmakkal is. A szklerózis multiplex tünetei emellett nagyon eltérő erősségűek az egyes betegeknél .

Lupusz

A betegség legjellegzetesebb tünete az arcon lévő, pillangószerű bőrpír, kiütés, mely azonban az érintettek nagy részénél hiányzik. A lupusz tünetei nagyon sokfélék, mert több szervet is érinthet (így az ízületeket, a veséket, az idegrendszert, a bőrt, illetve a tüdőt) - a tünetek pedig könnyen összekeverhetőek más betegségekkel. A pontos diagnózishoz átfogó fizikai vizsgálat, vér- és vizeletteszt szükséges.

Policisztás ovárium szindróma (PCOS)

Ezerarcú betegségnek is hívják ezt a nőgyógyászati-hormonális kórt, mert a tünetei nagyon sokfélék lehetnek. A legjellemzőbbek a menstruációs zavarok , a megmagyarázhatatlan hízás, a teherbe esési nehézségek és az abnormális szőrnövekedés, de néhány betegnél a fizikai tünetek hiányoznak, másoknál viszont a menstruáció teljesen szabályos. Ultrahangos vizsgálattal általában megállapítható, hogy a petefészkek megnagyobbodtak és a ciszták is jelen vannak bennük. A teljes diagnózishoz nőgyógyászati és endokrinológusi vizsgálat egyaránt szükséges.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi, amely mellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!