A fogorvosokkal is szigorú a kormány

Úgy tűnik, nem ússzák meg a röghöz kötést a fogorvosok. Elképzelhető, hogy a jövőben csak azok vehetnek részt államilag támogatott rezidensképzésben, akik három évig államilag finanszírozott fogászatokon dolgoznak majd.

A Magyar Nemzet által megismert friss rendelettervezet szerint az állami finanszírozású szakorvosképzést igénybe vevő rezidenseknek nyilatkozatban kell vállalniuk, hogy a szakvizsga megszerzése után legalább három évig teljes munkaidőben, illetve kétszer annyi ideig - legalább heti 18 órában - részmunkaidőben a közfinanszírozott alap- vagy szakellátásban dolgoznak.

fogorvos
Fiatal fogorvos munka közben. Vonzóbb a magánpraxis

Hermann Péter, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának elnöke a tervezet kapcsán kijelentette: a fogorvosok esetében eddig is nagyon keveseknek, a végzettek körülbelül tíz százalékának adatott meg, hogy államilag finanszírozott szakképzésben vegyen részt.

Évente mindössze tizenhat friss diplomásnak volt lehetősége, hogy állami finanszírozás keretein belül vegyen részt a szakképzésben. Esetükben kifejezetten az oktatói utánpótlás volt a cél az egyetemeken. A többieknek fizetniük kellett a szakképzésért, nem is keveset, képzőhelytől függően havi 50-60 ezer forintot. Ezt mégis sokan vállalták - mondta Hermann Péter. Kitért arra is: üdvözlendő, hogy bővítik az állami támogatásban résztvevők számát, de kérdéses, hogy eléri-e a célját az intézkedés, és ezután azok, akik eddig fizettek, a jövőben inkább a térítésmentes képzést választják-e, azzal együtt oedug az állami betegellátást. A szakember úgy véli, könnyen előfordulhat, hogy a támogatás ellenére sem vállalják a fogorvosok a röghöz kötést. Inkább továbbra is magánpraxisban dolgoznak, és a jövedelmükből könnyedén kifizetik a szakképzésük díját.

A fogorvosok esetében nem is feltétlenül szükséges szakvizsga ahhoz, hogy elkezdhessenek dolgozni. Akár rögtön a diploma megszerzése után is praktizálhatnak önállóan. A végzettek körülbelül 80 százaléka ugyanakkor meg akarja szerezni a szakvizsgát, és ők eddig maguk finanszírozták a képzésüket. Az önköltségért cserébe azonban szabadon dönthettek arról, hogy állami vagy - a jövedelmezőbb - magánpraxisban akarnak-e elhelyezkedni. Azok, akik külföldre mentek dolgozni, nem vettek részt a szakképzésben.

A kormány 4,1 milliárd forintot csoportosít át a háziorvosi ügyelet ellátásra. Ám nemcsak a háziorvosi, hanem a fogorvosi praxisok betöltéséhez is szükség lenne az állam támogatására. Részletek!

A tervezet egyik nem titkolt célja - Hermann Péter szerint -, hogy csökkentse a tartósan, vagyis legalább fél éve betöltetlen fogorvosi praxisok számát. Ez azonban távolról sem biztos, hogy megvalósul, hiszen egyrészt nem tudni, mekkora lesz majd az államilag betölthető keretszám, és a röghöz kötést vállalók közül hányan vállalnak ilyen körzetet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Délnyugat felől összefüggő felhőtakaró érkezik, amely északkelet felé terjeszkedik, északkeleten ugyanakkor még a reggeli órákig is maradhatnak derült vagy gyengén felhős területek. Emellett az északnyugati, nyugati határvidéken is lehetnek kevésbé felhős körzetek, arrafelé párásság, foltokban köd képződhet. Elsősorban a déli és a középső országrészben helyenként valószínű kisebb eső, zápor, az Északi-középhegység térségében gyenge ónos eső sem kizárt. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet a kevésbé felhős északkeleti országrészben, illetve északnyugaton általában -5 és 0 fok között alakul, de az északkeleti fagyzugokban ennél több fokkal hidegebb is lehet, míg a borult részeken enyhébb idő várható, jellemzően 0 és +4 fok között alakul a minimum. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!