A férfiak korán halnak: meghúzták a vészharangot

A férfiak korán halnak - legalábbis Németországban így alakíthatnák át József Attila egyik híres sorát a legfrissebb felmérések eredménye fényében. A német alkalmazottak betegbiztosítója most közétett tanulmányában meghúzta a vészharangot, miután egyértelműen bebizonyosodott, hogy a férfiak nem fordítanak kellő figyelmet egészségük védelmére és ezért átlagosan hat évvel korábban halnak meg, mint a nők.

A német nők általában megérik a 82. születésnapjukat is, míg a férfiak átlaga már 76 éves korában távozik az élők sorából. A német alkalmazottak betegbiztosítója most nyilvánosságra hozott tanulmányában ugyan megállapította az átlagos életkor fokozatos kitolódását, azonban még a most született fiúkra is átlagosan 6 évvel rövidebb élettartam vár, mint a lányokra.

Ez a felmérés szerint főleg arra vezethető vissza, hogy a német férfiak nemigen törődnek magukkal, a többség a betegséget gyengeségnek tartja és ha csak lehet inkább eltitkolja. Így nem meglepő, hogy a dolgozó nők évente hosszabb időt töltenek táppénzen, mint férfi kollégáik.

A rövidebb élettartamban azonban komoly szerepet játszik az a tény is, hogy jóval több férfi fogyaszt többé-kevésbé rendszeresen szeszesitalt, mint nő, a dohányzás terén is élen járnak, viszont szerényen a háttérben maradnak a rákszűrések, vagy más betegségmegelőző vizsgálatok esetén.

Ezzel magyarázható az is, hogy feleannyi nő szenved szív- és vérkeringési panaszoktól, a tüdőbaj és májzsugor pedig több, mint kétszer annyi férfi halálát okozza, mint nőét.

Noha az alkalmazottak betegbiztosítója nem sok lehetőséget lát a gyökeres változásra, tanulmányával meghúzta a vészharangot és abban reménykedik, hogy idővel a férfiak körében fokozatosan módosul az egészségi állapottal kapcsolatos hozzáállás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
vizelés
Így kell helyesen pisilni – kövesd a szakértő útmutatását!
magas vérnyomás
Új ajánlást adtak ki a kardiológusok: így változik a vérnyomáskezelés
banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
szülés utáni regeneráció
„Egy normális orvos nem csinál ilyet” – A férjöltés egy szülész-nőgyógyász szemszögéből
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

A Dunántúlon szinte zavartalanul napos idő várható. Hazánk keleti felén gomolyfelhők képződnek, amelyek délután szétterülve arrafelé erősen felhős időt okoznak. Estig csapadék nem valószínű. Az északias szelet sokfelé élénk, főként északkeleten és az Észak-Dunántúlon erős lökések kísérik.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között alakul. Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint frontátvonulás ugyan most nem nehezíti meg a mindennapjainkat, ám egy északias áramlással hidegebb levegő érkezik a Kárpát-medence térségébe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!